Ha valaki bármi hatalmi szerepet vállal a nyilas párturalom alatt, hamar szembe jön a valóság: ép ésszel biztosan nem élhető meg.
Főpolgármesterek
1944 október 15-ével a szégyen és szörnyűségek korszakának utolsó állomására érkeztünk...
Keledy Tibor egy rendszeresen bombázott, zsidótlanításra ítélt fővárost vezethetett. Tette a dolgát, talán a tébolyult világon kívülinek érezte magát. A végén angolosan távozott: a nyilas hatalomátvétel után nem ment be többé a hivatalába.
Dr. Keledy Tibor máskor, egy másik világban talán korszakos vezetője lehetett volna a fővárosnak, de ő egy a Gestapo (és persze Imrédy Béla) által uralt világban mondott igent a felkérésre. Furcsa életútját mutatjuk be, az ítéletet az olvasókra bízva.
A közgyűlés többsége által elégedetten fogadott új főpolgármester, Homonnay Tivadar, az idő előrehaladtával egyre inkább tanúbizottságot tett emberi nagyságáról. A német megszállásig Budapest megmentéséért küzdött, a vészkorszakban üldözöttek ezreinek megmentésében működött közre.
A háborúpárti Bárdossy miniszterelnök menesztésével Horthy külön utak keresésébe kezdett, a fővárosi háttér megteremtése érdekében egy progresszív gondolkodóra, Homonnay Tivadarra váltotta az egyre inkább németpártivá váló Karafiáth Jenőt. 1942-ben járunk.
Kinevezett főpolgármesterként pártja érdekeit minden elé helyezte, de mindig is a centrumot kívánta képviselni. A korszak azonban nem a mérsékelt politikusok világa: dédelgetett álma, a soképületes sport-liget megépítése helyett a zsidótörvények végrehajtására kényszerült koncentrálni.
A 30-as évek második felének politikai légkörében már nem városházi gyakorlattal rendelkező, politika felett álló fővárosi vezetőre volt szüksége a kormányzatnak. Az autonómia a múlté: a tisztség egy az országos politikában tekintélyt kivívott, tapasztalt pártemberre várt.
Elképesztő tehetség és elszántság kellhetett ahhoz, hogy egy kisközség szegény szűr-szabó mesterének sokadik gyermekekéből főpolgármester legyen. És ilyen a sors: Borvendég Ferenc, ez a nagytudású szakember, néhány hónappal megválasztása után, íróasztalában ígéretes tervek kidolgozott vázlataival távozott az élők sorából: egészsége csak eddig bírta.
A nagy lendülettel kezdett munka rendkívüli eredményeket hozott, de az egyre keményedő Gömbös Gyula mellett hamar elfogyott a mozgástere. Alig két évvel megválasztása után már a lemondást tartotta az egyetlen becsületes útnak. A magyarság jövőjéért tovább politizáló Huszár Aladárt majd az elsők között tartóztatja le a Gestapó és Dachauban halt meg 1945-ben.
Palócföldről érkezett a lemondott Ripka Ferenc utódja, Huszár Aladár a főváros élére, aki abszolút többséget szerezve előzte meg két riválisát. Cikkünk első részében a főpolgármesteri tisztség eléréséig terjedő életútját mutatjuk be: a kiváló szakember számos helyen bizonyítva modernizálta a vidék közigazgatását.
A főváros főpolgármestereit felvonultató arcképcsarnokunk legutóbb Ripka Ferenc (1871 – 1944) portréját kezdte felvázolni. Az isaszegi erdészlakból a kora árvaságba, az ínségszállástól az államtudományi doktorátuson át, a megbecsült újságíró státuszáig tanúi lehettünk példás helytállásának. Majd a Ganz-gyárban a városvilágításban, a Gázgyárban a közművek szervezésében és vezetésében megszerzett és nemzetközileg elismert jártasságot. Ami a városvezetésbe repítette, Budapest kormánybiztosává tette, majd főpolgármesterré választásához vezetett.
Volt egyszer egy szegény ember, gyermekei – mit volt mit tenni – elindultak szerencsét próbálni. Boldogult is mind a három, de legtöbbre a legkisebb vitte. Úgy hívták Ripka Ferenc (1871 – 1944). Budapest következő főpolgármesterének életrajza következik két részben.
Akár sikeres főpolgármester is lehetett volna Tersztyánszky Kálmán, a tehetséges, tapasztalt hivatalnok, aki pártpolitikától függetlenül tervezte irányítani a fővárost, de barátságos, kissé zárkózott személyisége a „boldog békeidők” elmúltával nem lehetett a siker záloga.
Az osztrák magyar közös történelem utolsó szakasza, közel félszázad. A kiegyezés, a dualizmus, a tulajdonképpeni monarchia kora. A hamar beköszöntő ugrásszerű fejlődés, a boldog békeidők. Végül mind maradéktalanabbul mindenre kiterjedő válság. A Nagy Háború. Majd és ezúttal szó szerint: utána az özönvíz. Ez az időszak teremtette meg a modern Budapestet is.
„Az összhangot keresem a kormány és a törvényhatóság között, de rendkívül nagy súlyt helyezek arra, hogy ez az összhang meglegyen a közgyűlési teremben is.” – mondta a Sipőcz-korszak névadója. A főváros vezetőit bemutató sorozatunk következő epizódját olvashatják.
A magyar köztudatban „boldog békeidőkként" élő századelő viszonylagos prosperitását szörnyű kataklizmák szakították meg. Magyarország harmadára zsugorodva, kivérzetten szakadt ki a Monarchiából – elszabadultak az indulatok is. Budapest, a legújabban fejlődő világváros hirtelen a „Bűnös Város” címkéjét találta magán.
Bárczy István neve egy korszakot fémjelez, Budapest aranykoráét. Ahogy Krúdy írta róla, ő az utolsó tekintetes úr, a régi világ, a boldog békeidők mértékadó, tekintélyteremtő sikerembere. Budapest ötödik főpolgármesterének a város élére vezető útját tekintettük át az előzőekben.