A népek nagy vándorlásakor a gótok vélhetőleg túltolták az erőszakot. Erős kezdés után ki is íródtak a történelemből, és a gótika szépsége sem őket dicsőíti.
Jó tudni
Amikor még értelmes-tartalmasan vitatkozhatott két eltérő nézőpontú és habitusú ellenlábas.
Egy mese a macskák és oroszlánok hollétéről – vagyis inkább arról, hogy szeretjük jól érezni magunkat.
Egy kis pontosítás: Dr. Szerb Zsigmond ételeit fogjuk levenni a szerbek terített asztaláról, ahol azért így is remek fogások maradnak
Annyira természetes már számunkra az évszámok rendje, hogy akár azt is gondolhatnánk, valaki hajdanán egyszer csak azt mondta: na mostantól számítsuk az időt. No nem így történt.
A poroszokról gondolja népnyelv, hogy ők a burkusok. És majdnem hogy így is van – de ettől még érdekes a történet.
>
Greenwich előtt sok helyen haladt át a 0. délkör. Kolumbusz korában éppen Nagyváradon. Nélkülünk ugyanis nem történik semmi a világban.
Sorozatunk végén pedig bevezetjük az olvasót a legnagyobb halandzsák „szöveghű” magyar fordításainak csodás világába.
My dear Dzsenkó!/ Áj em itthagying Debrecent.../ Tiszteling and csókoling. Gondolnánk-e hogy két híresség levelezéséből idéztünk?
A halandzsa komolyabb dolog, mint gondolnánk. Karinthy Frigyes verséből idéztünk a címben!
Az első között az elsőt keressük: célfotóelemzés következik a korabeli krónikák alapján.
A kalandvágy – és persze a kapzsiság – elképesztő teljesítményekre ösztönözhet. Utazás az ismeretlenbe – 600 évvel ezelőtt.
Általában a főnöké a dicsőség, de van amikor egy beosztottnak is jár(na) elismerés.
Ön és maga, úr és elvtárs – esetleg polgártárs? A szabályozási kísérletek – talán szerencsére – kudarcot vallottak. Szabad a gazda.
Egyszerűbb volt, amíg mindenki tegezett mindenkit: csak a XIX. század végére állapodott meg a ma is járatos illemszokás. Az első részben rendet teszünk a címekben, rangokban.
Egy mára erősen túldimenzionált fogalom, melynek előképét az egyház tévelygésnek, XX. századi náci reinkarnációját Goebbels kerülendő kifejezésnek tartotta.
Amikor egy világégésben egymást halomra gyilkoló nemzetek ugyanazt a dalt éneklik önfeledten…
A Karinthy Frigyestől származó nem akármilyen titulust Papp Jancsi egyéni viccmesélési stílusnak köszönhette. Népszerűsége a 30-as évekig töretlen volt.