Az előző részben elmeséltük, milyen is a portugál gálya, amikor hajó – most következik, hogy milyen amikor nem …
Szóval a portugál gálya egyetlen lény, de mégis négy állat – sőt, néha öt, mint végül meg fogják látni! Megél mindhárom óceán egyenlítő közeli részein, meleg beltengereiben – leginkább (akár invazívan) a Sargasso-tengerben, Florida környékén vagy akár ’mifelénk’, Mallorca partjainál. Mérete csecsemőököltől egy nagyobb görögdinnyéig növekedhet. Minden ’egyed’ négy állatból áll. Ezek polip- és medúza-alakúak. (Polip)karjaik és (medúza)fogófonalaik nehezen megkülönböztethető átmenetként jelennek meg. Minden négyesfogatot náluk nagyobb, sisakszerű, átlátszó gázhólyag koronáz. Ezt általuk kiválasztott nitrogén tölti ki és a segítségével „vitorláznak” a víz felszínén. Veszélyt érezve – vihar esetén vagy ragadozó próbálkozása nyomán – „leeresztik vitorlájukat”, szabadon engedik a gázt a hólyagból és lemerülnek a felszín alá. A hólyaggal átellenben, mondjuk a „lény talpán” fogófonalak, köztük egy vezér, 10-15 méteres, a táplálék beseprésére, levadászására. Ez, nagyobbra nőtt telep esetén akár 50(!) méteres is lehet. A fogófonalak csalánsejtjei (különösen a vezéré) erős mérget választanak ki. A portugál gálya „ölelése” erős fájdalmat, gyulladásos sebeket, fokozódó légzésnehézséget, végül szívleállást eredményezhet.
A zoológia a társult életforma több változatát ismeri. Akadnak közös haszonra összeállók, mint a krokodil és a fogait tisztító kis madár. Akadnak kevésbé önzetlen társulások, de többnyire ezek is „legalább döntetlenre hozzák” hosszú és eredményes együttélésüket. Végül az élősködők és hordozóik is így-úgy elvannak, míg valamelyik felül nem kerekedik. E közösségek tagjai önállóan is életképes organizmusok, de a portugál gálya részvényesei nem ilyenek. Nincs olyan polip vagy medúza faj, melyre rámondhatnánk: közülük való volna a gálya egyik vagy másik „taglénye” (akár csökevényes vagy korcsosult formában). Ugyanakkor mindegyiknek megvan a maga nélkülözhetetlen és elkülönült feladata a gályán belül. Az egyik például a szaporodás felelőse, ám ezt is váratlan módon, történetesen ivartalanul teszi. Mondjuk úgy, képes ’felépíteni’ egy új, utód-portugált! Hogy mitől ’fog hozzá’? Az még feltáratlan a biológusok előtt…
Ráadásul minden második-harmadik ilyen ’quadrigának’ (négylovas római versenyszekérnek) van egy ötödik tagja is! Ő azonban szuverén, önként, érdekből társul a többiekhez. Egy 4-6 centis kis úgynevezett medúza-hal. Immunis a gálya mérgére, s a fogófonalak között biztonságot élvez a rá vadászó külvilággal szemben. Tápláléka pedig a gálya étkezési maradéka-hulladéka. De az érdek kölcsönös: a kis segéderő elfogyasztja a fogófonalak-polipkaros elhalt részeit is. Egy-egy csalánsejt ugyanis, miután felfakad, mérget lövell ki, elpusztul. Így serkenti gazdaállata fontos szervének regenerálódó sarjadását.
Egyszóval tény, hogy nemrég, Dél-Európa spanyol tündérszigetén hihetetlen mennyiségben ütötték fel a fejüket a portugál gályák. Valósággal terrorizáltak sokezer turistát. Szakemberek szűk körén túl igazából ekkor ismerte meg őket a világ. Vagyis a portugál gályák köszönik, elvannak észrevétlenül. De ha ellepik a területüket a turisták (végtére nézhetjük a kérdést az ő szemszögükből is), akkor megpróbálnak védekezni. Ahogy nagy névadóik, Tengerész Henrik (1394 – 1460) herceg büszkeségei, a portugál gályák is tették volna.
Képek:
Ahogy a bűnügyi nyilvántartó is tenné, három jellegzetes ’portré’ a portugál gályáról:
... a víz felszínén nappal
... sötétedés után, mesterséges fényben
... és partra vetve
Ráadásul egy kis gálya-mennybemenetel: a Lepantoi csata
A gályák tündöklése: a lepantói csata 1571 október 7-én, Andries van Eertvelt festménye (1640)
1571 október 7-én a földkerekség két legnagyobb tengeri ereje: a váratlanul egységbe talált keresztény flotta és a világhódító török szultán hajóhada találkozóra volt hivatalos a Peloponnészoszi félsziget északnyugati csücskénél. Az akkor Leponto nevet viselő öböl előtt találkoztak, hogy megvívjanak egy csatát, olyat, amit még nem látott a világ! A tébolyult keveredésben résztvevő hajók többsége gálya. Közel 600 hadihajó volt az öldöklő küzdelem részese. A Szent Liga Don Juan de Austria vezette 230 egysége közül 208 volt gálya, míg a Müezzinzade pasa által parancsnokolt 320 hajónál is népesebb oszmán flottáról azt tudni, hogy szinte csak gályákból és átalakított (több harcost szállítóvá tett) gályából állt. A hiányzó létszámot a két fél segédhajói és ’kétes pártállású’ megjelentek teszik ki. (A tuniszi bej, a kor híres kalózvezére például, elvileg mindkét fél flottájába delegált hajókat, míg végül mindent hátrahagyva elvitorlázott…) A harc hevességéről, a lényegében közelharcként eldöntött részösszecsapásokról beszédesen árulkodnak a veszteségek. A Szövetség 12 gályája, az oszmánok 50 nagyhajója pusztult el. A keresztény oldalon harcba szállt 30 ezer katona és 40 ezer evezős közül minden harmadik, 23 ezer veszett oda. A törökök vesztesége valamivel meghaladta ezt: hadba-indult 27 ezer katona és 50 ezer evezős közül 30.000 halottat és sebesültet hagytak hátra elvonultuk után. Emellett 117 gályájukat lerohanták s foglyul ejtették. Többezer volt a fogságba esett mohamedánok száma és közel húszezer keresztény gályarabot szabadítottak ki a török flotta hajóiról! (Hogy címünkhöz is hűek maradjunk, szögezzük le: a főparancsnoki flottarész tagjaként Lepantonál harcoltak portugálok! Több gálya és számtalan tengerész érkezett a Luzitán királyságból, Portugáliából a Jón-tengerre, a nyugati görög partokhoz.
A csata világraszóló méreteit, az egymásnak feszülő két fél erőfeszítéseinek gigászi voltát érzékeltesse egyetlen szám: a Lepantonál egymást pusztító 600 nagyhajó, többségében gálya az egész Földközi tenger hasonló hajóállományának meghaladta a 70%-át. Az óvilág déli részén, a Mediterráneumban ekkor, legfeljebb 900 gálya létezett összesen!
Lepanto világtörténelmi jelentőségét könyvtárnyi irodalom taglalja – mégis, befejezésül, kíséreljük meg egy aprósággal gazdagítani az érvek sokaságát. Miguel de Cervantes Saavedra (1547 – 1616), a világirodalom legnagyobbjainak egyike, a legismertebb spanyol szerző. De Don Quijote és társai „szülőatyját” Lepanto tette íróvá, költővé. A tengeri ütközetben megsérült balkarja előbb megbénult, majd le is kellett vágni. A becsületes, kétkezi rabló-zsoldos élet így bezárult előtte, viszont megélnie továbbra is kellett valamiből. Torkig el volt telve a születésétől hordott derűvel és az élettapasztalataiból belérakódott keserűséggel. Érteni viszont nem értett semmihez, csak az íráshoz…
Müezzinzade Ali pasa, az oszmán hajóhad főparancsnoka, zászlóshajója, a Szultána fedélzetén, személyesen is harcolva vesztette életét. A rárontó szárd harcosok legyűrték, majd levágott fejét lándzsára tűzve vonták az árbocra
Lepanto győztes hadvezére, Don Juan de Austria (1547 – 1578)
