Idén mintegy hatvanhatezer ember vett részt országszerte közfoglalkoztatási programokban.
Hírek
„Kóny Község Önkormányzata ebben az évben sem részesült támogatásban. Ezt itt külön is szeretném megköszönni a kónyiak nevében Gyopáros Alpárnak!” – írta a nyár végén a Facebookon a térség fideszes országgyűlési képviselőjének címezve a Győr-Moson-Sopron vármegyei település polgármestere egy erősen ironikus bejegyzésben.
Egyeztetést kért az építési és közlekedési minisztertől Szentendre, Pomáz és Budakalász polgármestere azért, hogy tisztázzák, milyen változtatásokat jelentene a H5-ös (szentendrei) HÉV felújítása „racionalizált műszaki tartalommal”.
Panaszt nyújtottak be az Európai Bizottságnak az önazonosság védelméről szóló jogszabály miatt, polgárjogi szakértők szerint egyfajta „cigány törvény” született. A Roma Parlament Polgárjogi Mozgalom azt kérte, hogy a bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, és érje el a jogszabály alkalmazásának felfüggesztését.
Elvesztette a fővárosi önkormányzat ellen indított felülvizsgálati pert a Magyar Államkincstár a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A Kúria minden pontban a fővárosi önkormányzatnak adott igazat a csütörtöki tárgyaláson, és helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, további felülvizsgálatnak nincs helye.
A Jedlik Ányos Energetikai Programban már igényelhető a 40 milliárd forintos támogatás biogáz és biometán előállítására.
A kormány támogatja az ígért H5-ös, szentendrei HÉV felújítását és a műszaki tartalom „racionalizálását”. A Magyar Közlönyben megjelent erről egy határozat, amelyben nincsenek konkrét határidők és beruházási összegek.
Október végéig tíz alapkezelő kezdhette meg beruházásait a Lakhatási Tőkeprogramban – írja közleményében a Nemzeti Tőkeholding. A most közölt várakozások szerint a Nemzetgazdasági Minisztériummal közös, 300 milliárd forint keretösszegű program hatására a következő hat évben 30 ezer új lakóingatlan épülhet Magyarországon.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Egészséges Idősödés Együttműködési Központjává nevezték ki a Semmelweis Egyetem (SE) Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézetét, az erről szóló okmányt kedden adták át Budapesten.
Éves meghallgatás volt az Országgyűlés nemzetiségek bizottságában.
Ha nem történik változás, december 31-én megszűnik a fővárosi önkormányzat hitelkerete, és január 1-jétől fizetésképtelenné válhat Budapest – mondta Karácsony Gergely főpolgármester hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A MÁV Csoport országos fejlesztési programjának részeként korszerű, kényelmes és akadálymentes környezet várja majd az utasokat.
A magyar kormány mintegy 40 milliárd forintot fordít az elavultabb képalkotó diagnosztikai berendezések cseréjére, illetve új telephelyek nyitására - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Kalocsán.
Városunk infrastruktúrája túlterhelt, jelentős ráfordítás nélkül nem bír el további nagyléptékű beépítésből származó lakossági betelepülést, közölte hétfőn késő este Szőke Péter Törökbálint polgármestere.
A természetjárók szavazatai alapján a Somoskői Kirándulóközponté lett a díj 2025-ben.
Tizennyolc könyvtárat díjaztak a Könyvtári kihívás pályázaton, amelyre 370 városi és kistelepülési könyvtár nevezett olvasás- és könyvtárnépszerűsítő programokkal a Kárpát-medencéből.
Nagytérségi programra van szükség a Dél-Dunántúl fejlesztéséhez, az oktatás- és lakáspolitikától kezdve az iparpolitikáig mindent össze kell hangolni, hogy „meg tudjon mozdulni" a térség.
A kormány döntött arról, hogy a szeptember elsejei emelés után január elsejétől újabb 15 százalékkal emeli a kormányhivatali dolgozók bérét - tette közzé Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán.
Ahogy megszokhattuk, minden egy kicsit máshogy volt – de az igaz történet így is érdekes és tanulságos.
Kedden érkezik meg a Magyar Államkincstár által kinevezett költségvetési biztos az orosházi önkormányzathoz.
Konszenzusos fejlesztési koncepció a cél.
Nem csak a síküveggyár felszámolása okoz gondot Orosházán, az utóbbi években a város több nagy cégének a termelése is visszaesett, ami félmilliárdnál is több bevételkiesést jelentett az iparűzési adóból a város önkormányzatának.
