Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik.
Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik.
Tizenkilenc budapesti helyszínen állandó, további kilencven ponton pedig visszatérő rendőri jelenlétet vezetnek be. A kormány és öt belső kerület polgármestere abban is megállapodott, hogy az önkormányzatok nagyobb hatáskört kaphatnak a problémás dohányboltok működésének szabályozására.
Országos hatáskörű hatóságot hoz létre a kormány az állatjóléti ellenőrzések elvégzésére és a szükséges intézkedések megtételére. Emellett felülvizsgálják az ebrendészeti rendszer működését és az állatmenhelyek helyzetét is.
Önkormányzatok, szakmai szervezetek és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részvételével Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózat alakult. A kezdeményezés a helyi értékekre épülő, egész évben működő turizmus fejlesztését célozza.
Az Állami Számvevőszék szerint a közfoglalkoztatás mára sok kistelepülésen nélkülözhetetlenné vált az önkormányzati feladatok ellátásában, miközben egyre kevésbé tölti be eredeti szerepét, vagyis a résztvevők visszavezetését az elsődleges munkaerőpiacra.
Az agrártárca kezdeményezte a haltelepítések átütemezésének támogatását.
Komáromtól Esztergomon át a Dunakanyarig összefüggő kerékpáros hálózat kialakítását tervezi a kormány az EuroVelo 6 útvonal részeként. A fejlesztéshez 2,8 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.
Elfogadta a kormány a fenntartható vízgazdálkodásról szóló cselekvési tervet. Az új megközelítés a gyors vízelvezetés helyett a csapadék és a folyók többletvizének helyben tartását, valamint annak aszályos időszakokban történő hasznosítását helyezi előtérbe.
Összehívta a kormány az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsát, amelyben valamennyi jelentős önkormányzati érdekképviselet részt vesz. A települési vezetők abban bíznak, hogy ezzel megkezdődhet az érdemi párbeszéd az önkormányzati rendszer finanszírozásáról és működési problémáiról.
Fiatalok számára írt ki pályázatot a főváros a klímaváltozás hatásainak mérséklését szolgáló ötletek megvalósítására - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
Egy héttel a tanévkezdés előtt még 214 betöltetlen tanári álláshely szerepelt a Közszolgállás portálon. A legnagyobb hiány matematikatanárokból van, de sok fizikust, digitáliskultúra-tanárt és gyógypedagógust is keresnek.
Rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata, miután laboratóriumi vizsgálatok súlyos vízszennyezést mutattak ki a Holt-Tiszánál. A szennyezett mintában a foszfortartalom több mint négyszerese, a kémiai oxigénigény pedig közel ötszöröse volt a tiszta referenciaértéknek.
Uniós összevetésben is kevés forrás jut Magyarországon az egészségügyre és a szociális védelemre. A GKI elemzése szerint a szociális kiadások GDP-arányos részesedése 2010 és 2024 között 17,3 százalékról 12,3 százalékra csökkent.
Szerdán elkezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), a szombatig tartó nyárzáró fesztivál.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint lehetőséget kellene adni arra, hogy azok az önkormányzatok, amelyek vállalnák, ismét fenntarthassák iskoláikat. Ehhez azonban az egyházi intézményekével azonos finanszírozást tartanak szükségesnek. Közben sztrájk is lehet, ha nem emelik a nevelést-oktatást segítő dolgozók bérét.
Huszonegy korábban bezárt postahivatal épületét értékesíti az állam 16 településen. Az ingatlanok eladásával véglegessé válhat, hogy ezeken a helyszíneken már nem nyitnak újra hagyományos postát.
Huszonöt járást jelöl ki a kormány könnyített térségként a szélerőmű-fejlesztések számára. Ezeken a területeken egyszerűbb és gyorsabb engedélyezéssel ösztönöznék a beruházásokat, miközben az érintett önkormányzatok tulajdonrészt is szerezhetnek a projektekben.
Több mint 216 millió forintból újul meg a balatonfűzfői Balaton Csillagvizsgáló.
Egy különleges jelenség, akinek két állandó motívum kísérte az életét: a festészet és a sakk.
Forgalomkorlátozás lépett életbe a fővárosi Rákóczi híd Soroksár felé vezető lehajtóján.
Büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt a komlói önkormányzatnál. A feljelentést a város címzetes főjegyzője tette, akit nem sokkal később bizalomvesztésre hivatkozva felmentett a munkavégzés alól a polgármester.
Az áprilisi választások óta 29 település teljesen visszavonta a beköltözést korlátozó önazonossági rendeletét, több önkormányzat pedig enyhített a korábbi szabályokon. Több polgármester szerint a rendelkezéseket a gyakorlatban nehéz volt igazságosan alkalmazni.