A szélsőjobb világa felé sodródó Magyarországon, a hatalom választottjaként is a fővárost szolgáló vezető szuverén világképének és nagyléptékű távlati meggondolásainak bemutatásával folytatjuk Szendy Károly életútjának követését.
Mint legutóbb láttuk, a főváros törvényhatóságának 1934 december 14-i rendkívüli közgyűlése Szendy Károlyt polgármesterré emelte. „Szendy csaknem három évtizede csöndben, zaj és reklám nélkül dolgozik a Városházán, és úgy látszik, van a munkának, van a tehetségnek, van az önzetlenségnek egy olyan foka, amelyet már mindenki tiszteletben tart, még akkor is, ha a munkás, tehetséges és önzetlen ember nem is keresi az erőszakos érvényesülés útjait.” – írta a csaknem egyhangú döntés magyarázatául a Fővárosi Hírlap.
A 49 éves „ifjú” polgármester ünnepélyes beiktatását az újesztendő első munkanapján, 1935 január 4-én tartották. És Szendy „belépője” szó szerint nagyjelentőségűre sikeredett. Elődei, polgármesterek és főpolgármesterek hat évtizeden át díszmagyart viseltek az alkalomhoz, és hagyományosan abban tették le esküjüket, így tartottak programbeszédet. Szendy azonban az ülésterembe lépve megállt, kardját lecsatolta, s ékítményeivel egyetemben átnyújtotta kíséretének! E jelképes tett jelentőségét hajszálpontosan ismerte fel az alábbi idézet szerzője. Szendy nem igazán feldolgozott életművét, egyetlen komolyabb tanulmány taglalja, Sipos András történész dolgozata, 2008. Innen a citátum:
„A polgármesteri poszt szakmai és szolgálai jellege mellett hangsúlyozta az egyszerűséget, a polgárközeli magatartást. Áttételesen kifejezte távolságtartását mind az állami fensőbbség hagyományos ’neobarokk’ reprezentációjával, mind a szélsőjobboldali ’korszellemhez’ idomuló, a tömegek mozgatására épülő látványos külsőségekkel szemben. Egyéniségének közvetlenségével és dinamizmusával a város nemzedékeken átívelő polgári hagyományaihoz kötődő, ugyanakkor ízig-vérig modern technokrata képét sugározta.” (Ehhez képest legfeljebb kuriozitásértékű a másik ’újítás’: ez volt az első ünnepélyes beiktatás a Városháza történetében, amit közvetített a Magyar Rádió.)
Szendy igazából még neki sem foghatott a polgármesterkedésnek, amikor az 1935 tavaszi országgyűlési választások Gömbös miniszterelnök és a NEP (Nemzeti Egység Pártja) nagy győzelmével zárultak – a fővárosi parlamenti helyek vonatkozásában is. Az ettől vérszemet kapott jobboldali hatalom úgy vélte, rohammal elfoglalhatja Budapestet. (Amióta a pártok felütötték a fejüket a főváros közgyűlésében, eddig példanélküli volt, hogy ott a kormánypárt kerüljön az első helyre!) A kormány feloszlatta a közgyűlést és új törvényhatósági választásokat írt ki. Ám túlbecsülték tagadhatatlan térnyerésüket. A kormánypárt jócskán a második helyre szorult – de nem a kisgazdák és nem a szocialisták mögé! A győztes (és hallgató) keresztényeket erővel és utólag szövetségesnek mondva a kormány, ha éppen hogy, de mégis 51 %-ot szerezve uralhatta a közgyűlést. Ekkor, 1935 június 27-én ismét polgármesterré választották Szendy Károlyt, 159 érvényes szavazatból 156-tal – másodszor és utoljára. Így lett az utolsó választott polgármester: az elnyert tisztség hat évre szólt, ám 1941-ben a hadihelyzetre tekintettel már nem tartottak választásokat!
Szendy természetesen a hatalom választottja volt. Ám míg a fajelmélet valósággal elborzasztotta, addig a szélsőjobb, a fasizmus szociális hangzatosságait látványosan magáévá tette. Az Új Rend társadalmi, politikai túlzásairól hallgatott – gazdasági, szervezési eredményességét és felhajtóerejét, szerepvállalását hangosan köszöntötte. Míg szolgált, próbált válogatni. Nem kiszolgálni, de felhasználni igyekezett a hatalmat. És ez meglepően hosszan és meglepően eredményesen sikerült is neki.
Legégetőbb feladata kezdettől az éppen legyűrt (világ)válság végleges eltemetése volt. Egyrészt újra kellett indítani a nagyberuházásokat, másrészt a város kezdte „kinőni a bőrét” – mindkettőből nagyléptékű távlati meggondolások kialakításának kényszere fakadt. És ez volt, ez lett Szendy éltető eleme.
Terveit felsorolni, de összefogva áttekinteni is lehetetlen! A Tabán lebontása után a helyén új városrész, a tabáni gyógyszálló komplexumának kialakítása. Szerényen fogalmazva: Budapest Európa fürdőfővárosává(!) tétele. Az Andrássy út ikerpárja, az Erzsébetvárost áttörő Madách sugárút kialakítása. Az utóbbi torkolatánál a város Fórumának megalkotása (a Bazilikától a Kálvin térig) új Városházával, új Nemzeti Színházzal. E mellett új Várostengely képzése (Erzsébet tér, Szervita tér, Kálvin tér). Északon és délen egy-egy új Duna-híd. Alagút a Gellért-hegy folytatásában a Duna alatt. Balatoni-, bécsi kivezetőút (bevezetőút?) képzése. Nemzetközi repülőtér: előbb Budaőrs mellett, majd Ferihegyen, gyorsforgalmi úttal. Földalatti gyorsvasúthálózat fokozatos kiépítése. De mindenekelőtt a lakásépítési program kibővítése, többezer kislakás mihamarabbi kialakítása: „úgy érzem, hogy minden nyomorgó szegény emberért én vagyok a felelős” – szögezte le már programjában!...
És mindezek el is indultak – igaz, néhány csak a terveinek elfogadásáig jutott el, de a többség beruházását megindították, s jónéhány el is készült –, amennyire és ahogy a közelgő háború engedte. Állami jóindulattal, sőt, ahol csak lehetett, költségvetési támogatással! Szendy polgármestersége első éveiben lendült bele Gömbös „Győri programja”, az 1 milliárd pengős fegyverkezési-, háttérfejlesztési beruházás. Szendy előadásában az ő fővárosi „kisgyőriprogramja” az előbbi előfeltétele volt, azt szolgálta, annak sikeréhez teremtette meg a körülményeket!
(folytatjuk)
Képek:
A polgármester (középen) az épülő templomuk ügyében fogadja Külső Lipótváros – Terézváros református egyházi presbitériumát, 1935 június 26
Szendi Károly Polgármester, mint a Budapesti Nemzetközi Vásár elnöke, rádióbeszédben invitálja meg az országos nagyközönséget a rendezvényre, 1940 április (a MAFIRT híradó kockája)
Második beiktatására érkezik (középen baloldalt, most lépett be, balkeze még a kard markolatán…), (Gárdonyi Fotóriport, 1935 június)
Hogy volt régen...?
