Szendy felfogásában Budapest egyike volt az Európa arcát meghatározó metropoliszoknak. Nagyívű gondolkodó volt.
Különös érdeme volt Szendynek, hogy amint az emberek között, úgy a területek között is idegen volt tőle a különbségtétel. Minden erejével igyekezett a sokszempontból előnyöket élvező belterületekkel ugyanannyira törődni, mint a hasonlóan szemlélve hátrányokat szenvedőnek bizonyuló külterületeknek. A ’városegészet’ tekintette támogatandónak, nem a részeket. És ez az egész saját törvényei szerint élt, asszimilált, növekedett. Budapest és az őt ölelő peremváros-gyűrű már számos tekintetben egyetlen megapoliszként működött. Ahogy Szendy nagy elődje, mestere és kimondatlanul is példaképe, Bárczy István leszögezte 1935-ben: „Nagy-Budapest élő valóság, Nagy-Budapest megvan, azt csak organizálni kell.” Márpedig Szendy valóságos művésze volt az organizációnak. Mind megalapozottabb felvetései nyomán a közgyűlés, s a kormány is „megrendelte” tőle az újabb városegyesítés lehetőségeinek kidolgozását. Ez a grandiózus terv 1942-re készült el egy hatalmas nyomtatott kötet formájában! Így is terjesztette be az év júniusában.
(Ismét közbevetve: a mű persze soktucat szakértő elme sokéves munkájának egybeötvözése, de Szendy szerkesztésében, az ő intenciói szerint, az ő megfogalmazásában. Nem kis részben saját eredményeire, megfontolásaira támaszkodva. Méltatlan volna azonban nem említeni a múlhatatlan érdemű közreműködőket: mindenekelőtt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Nagy-Budapest koncepció előkészítésében és kidolgozásában kifejtett évtizedes munkáját. A főváros városfejlesztési programján még Sipőcz kezdeményezésére 1932 óta dolgozó, Harrer Ferenc, a legendős városegyesítő, az óbudai Harrer Pál fia által vezetett különbizottság tevékenységét. És nem utolsósorban a közigazgatástudomány megteremtője, Magyari Zoltán professzor munkásságát.)
Ez a gigászi szellemi termék Szendy főműve, életművének koronája. Sokkal több, mint egy alapos távlati terv: várospolitikai tanulmány, szociológiai és közgazdaságtani esszé, tudományos igényű elméleti áttekintés és gyakorlati összefoglalás a szervezés, a közigazgatás, a közlekedés szempontjainak figyelembevételével. Budapest, mint történeti tünemény alapos, teljes és kimerítő képe. Máig alapmű – lehetne, ha nem lenne közel ismeretlen. Pedig amit előrevetített, az minden lényeges vonásában megvalósult 1950-ben, és azt Szendy még meg is érte! Igaz, akkor már végképp nem egy üstökösről, a polgárosodási hátrányát öles léptekkel behozó Budapestről, a liberális világvárosról volt szó. Szendyről magáról még kevésbé…
Nagy-Budapest ’megalkotásának’ ilyen körültekintő, példás és meggyőző megjelenítése nem lepte meg a beavatottakat. Egyenesen következett a polgármester addigi munkálkodásából. Szendy pályáját végig kísérték tudományos értékű nagypublikációi. Amivel kiemelten foglalkozott, azt mindig igyekezett történeti és társadalmi összefüggéseiben összefogni, így látni és láttatni. Munkái, amellett, hogy ma is megfontolandó megállapításokat tartalmaznak, mindenekelőtt pótolhatatlan forrásmunkák és az adott terület kimerítő monográfiái. A jelentősebbek között feldolgozta a tanoncoktatás történetét és fejlődését 1934-ben. Elkészítette a székesfőváros közigazgatási praktikumát, mint elvi mintát minden város számára (1937). Összefoglalta Budapest és a Balkán kulturális kapcsolódásait (1943). Szerkesztette és írta a Budapest története köteteit (1940 – 43). És nagy elődje, Bárczy nyomán megálmodta Nagy-Budapestet. Ami és ahogy nyolc évvel és egy világgal később, nélküle megvalósult, lényegében ez a tervezet volt.
(Közbevetve: amiben eltértek ettől, az inkább kisebbítette, semmint észszerűsítette a végeredményt. Számos gyakorlati apróság mellett, három jelentős területegység beolvasztásától is eltekintettek 1950-ben. Szendy Nagy-Budapest szerves részévé tette volna Vecsést és Budakeszit is. A memorandum érvelése utólag még meggyőzőbbnek tűnik: vélhetőleg ezek becsatolása több hozammal járt volna, mint nehézséggel. Erre még mondhatjuk, hogy végül is koncepció kérdése: így is lehet. Ám a harmadik egység (a Szentendrei sziget déli csücske) mellőzése mindenképpen hiba. A főváros vízellátásának bázisa akkor itt terült el. A kitermelés döntő hányada itt történt meg. A vízkezelés, a vízművek Megyeren a megnagyobbodott városhoz kerültek. Különösen vészhelyzetben, árvízkor, tartós hőhullám, szárazság idején komoly előnye van, ha a víznyerés és az ’ivóvíz-gyártás’ egyazon közigazgatási felsőbbség utasításaira hallgat. Hogy ez elmaradt, annak máig érezhető következményei vannak. (Az érdekesség kedvéért: komolyan felmerült még Dunakeszi, Alag és Dunaharaszti beolvasztása is, de ezt meggyőző számítások alapján maga Szendy vetette el. Üröm és Budakeszi esetében a hasonló javaslatot ötletszintűnek tekintette, nem tette vizsgálat tárgyává.)
Szendy felfogásában Budapest nem egy katasztrófa (Trianon) sújtotta ország fővárosa volt, hanem egyike az Európa arcát meghatározó metropoliszoknak. És a megteremteni szándékozott egységes város ennek is meg kellett, hogy feleljen!
(folytatjuk)
Képek
A polgármester családjával az Állatkertben. Karon ül unokája, legifjabb Károly (fiának, a leendő Kossuth díjas gépészmérnök, ifjabb Szendy Károlynak legidősebb gyermeke, 1938)
Szendy fogadja Don Pierro Colonna herceget, Róma kormányzóját annak budapesti látogatása alkalmából 1939 májusában. Szendy-től jobbra da Vinci gróf, olasz követ és neje. A kép balszélén Szendy és a herceg felesége
Magyary Zoltán (1888 – 1945) professzor, a közigazgatástudomány egyik megteremtője, társadalomkutató
Hogy volt régen...?
