A régivilág utolsó fővárosi polgármestere / I. Aki mindent elkövetett, de semmit sem csinált

Polgármester-sorozatunk következő részében Budapest egyre sötétedő korszakába pillantunk be: a fajvédő Farkas Ákos kinevezésének körülményeit mutatjuk be.

1944. tavaszára tarthatatlanná vált Budapest polgármesterének helyzete. Szendy Károly (sokak szerint az utolsó „nagy”) minden esélyét elvesztette, hogy tovább építhesse álmát, a „szociális nagyvárost”. Fajelmélettől irtózó, demokratikus, már-már liberális szemléletét brutálisan felülírta a szélsőjobb és a háború. A német megszállással vált egyértelművé számára, hogy nem folytathatja tovább! Lemondását 1944. március 28-án nyújtotta be (egyesek szerint erre az új belügyminiszter fel is szólította!). Azt a közgyűlés (ahol nem jelent meg!) április 12-én (április 30-i hatállyal) el is fogadta.

Az országban kaotikus állapotok uralkodtak. Teljes rendszerváltásba fogott a megszálló németek jelenlétéből hatalmas hátszelet merítő (szélső)jobb. Ennek látszatát kelteni, mégis ezt amennyire lehet elkerülni igyekezett a vitathatatlan országvezető Kormányzó és köre, a hagyományos „úri” Magyarország. Nem is született döntés a polgármesteri utódlásról. Az említett áprilisi közgyűlés csak az állásra szóló pályázat későbbi kiírásának határidejéről - azt május 19.-re téve -rendelkezett. A városigazgatás vezetését az új polgármester megválasztásáig, bizonytalan időre Bódy László alpolgármesterre bízta.

A határozat értelmében Bódy ’helyettes polgármesterként’ regnált három hónapig. Sok minden volt már: exlex állapot, lebegtetett, betöltetlen státusz, jogkörrel felruházott kormánybiztos, ideiglenesen polgármesterkedő alpolgármester vagy polgármesterhelyettes, de ilyen még nem! A szórend árulkodó: Bódy (csak) helyettes polgármester. (Nem ’polgármesterhelyettes’ – az létező, bár nem mindig betöltött, önálló munkakör volna, akit kinevezni kell, nem elég megbízni.) Mint ilyen, a nem-címviselő munkakör-betöltők csapdájában, érkezése sem volt említésre méltó (hogy ne mondjuk: alkotó) munkára. Bár nem jutott neki külön fejezet a városvezetők sorában, mégis komoly érdemeket szerzett. Hogy nem fulladt anarchiába az egyre nagyobb gondokkal (akkor kezdődtek a szőnyeg-bombázások) küzdő város, egyértelműen a javára írandó. Addigi elismerést keltő, többévtizedes városházi munkája után, ekkor is rátermett városvezetőnek bizonyult, megállta a helyét.

Végül a polgármesterségre ketten pályáztak: dorogi Farkas Ákos és Szebeny József. Mindketten tanácsnokok, régi, ismert arcok a városházán: Szebeny a közlekedési-, Farkas az üzemgazdasági ügyosztály vezetője. Pillanatnyilag az előbbi hivatali súlya volt a nagyobb, de Farkas már évtizede a soron következő előlépőnek számított. Köztudott volt róla, hogy csak félreállították, várakozik. Sipőcz embereként (14 évig a titkára volt), annak főpolgármesteri irodáját vezette, majd 1933-ban az elnöki ügyosztály élére került, míg hat év multán meg nem pályázta a nyugdíjba vonult Lamotte Károly alpolgármester tisztségét. Akkor a többször elhalasztott választás győztesének látszott – de az utolsó napon váratlanul visszalépett. (Úgy beszélték, Horthy megüzente: nem számíthat a kinevezéséhez elengedhetetlen államfői megerősítésére. A közgyűlés mindenesetre dr. Bódy Lászlót választotta alpolgármesterévé.) A városháza hagyományosan nagysúlyú beosztását, az elnöki ügyosztály „királycsináló” vezetését is kivették a kezéből (az adminisztratív jellegű ’üzemi osztály’ élére került). A Kormányzó akkor mondatta le Imrédyt, hogy Teleky kezébe tegye a kormányrudat, mindenképpen gátat akart vetni a szélsőjobb térnyerésének. A közismerten fajvédő, ultranacionalista Farkas bukásáról beszélt a sajtó. Az erősen jobboldali Magyarság azt írta: Farkas „áthelyezése után a zsidóság uralomra jutásának(sic!) már nem lesz akadálya” a fővárosban!

Talán, hogy megelőzzék az ötévvel előző helyzetet – két nappal a polgármester-választó közgyűlés előtt a kormánypárt városházi egyeztetést tartott, ahol Farkas támogatásában állapodtak meg (Szebeny vissza is lépett). Ilyen előzmények után, május 19-én a megjelent városatyák 116 leadott érvényes szavazatából 106-tal, mondhatni közfelkiáltással emelték kóji és doroghi Farkas Ákos Győzőt (a mindennapokban a sajtó és ő maga is többnyire a „rövid nevét” használta: dorogi Farkas Ákos) Budapest polgármesterének posztjára. (Népbíróság előtti védekezésében, s másutt is számtalanszor büszkén hivatkozott is erre. Bár a Gestapo és a spontán menekülési ösztön által jócskán megritkított közgyűlésben és ellenjelölt nélkül – ez aligha nevezhető a demokratikus választás tanpéldájának.) A Magyarság (és a talpon maradt többi lap) örvendezett. Hűen előbb idézett kommentárjukhoz, leszögezték: „Budapestből a mai nappal ismét a magyarok zsidómentes fővárosa lett!”

Az új polgármester 1894-ben, Tiszakürtön, a hajdú-vidék szívében látta meg a napvilágot. Felmenői Bocskaitól nyertek nemesi kiváltságokat. Iskoláit Budapesten végezte, jogot a Pázmány Páter Tudományegyetemen hallgatott. Már jurátusként, 1913-ban a főváros szolgálatába lépett. 1916-ban államtudományi-, 1929-ben jogtudományi doktorátust szerzett. Közben közel három év hadiszolgálatot teljesített: Belgrádban a főkormányzóságon a katonai közigazgatás tisztviselője volt. 1919-ben már kinevezett fogalmazóként tért vissza a városházára – s ettől kezdve (hála Sipőcznek) egyre emelkedő súlyú, bizalmi posztokat betöltő várospolitikus lett. A meglepően kevés szenvedélyesen-harcosan politizáló főtisztviselők egyike volt – antiszemita és fajvédő.

A polgármesteri tisztségbe Farkast – Horthy ellenjegyzése után, június 14-én - a hagyományos külsőségek kínos betartásával (sőt!), ünnepélyesen iktatták be. Látszólag minden a régi volt – de semmi sem volt az. Először fordult elő, hogy az esemény politikai jelentőségét emelendő, azon a belügyminiszter (Jaross Andor) megjelent. Az ilyen beiktatások (értelemszerűen) az autonómia, az önkormányzatiság belső ünnepeinek számítottak! A kormányzat, a hatalom azokon nem képviseltette magát! És Jaross egyértelművé téve az új helyzetet, nyomban nagy beszédet is mondott. Tulajdonképpen ő mondta el az új városvezető programbeszédét. Horthy 25 évvel ezelőtti hírhedt, Gellért-szálló előtti ’beköszöntőjét’ idézve „tetemre hívta a nemzet megrontóját, a bűnös várost… (hogy) haladéktalanul be kell kapcsolódnia az ország egységes vérkeringésébe… (aminek előfeltétele, hogy) a magyar népi gondolaton nyugvó magyar nemzeti szocialista szellemiség hatja át… Mi gondoskodni fogunk arról, hogy mindazok az elemek, amelyek a kozmopolitizmusnak természetszerű terjesztői kikapcsoltassanak ennek a városnak a vérkeringéséből.” – Hogy ez hogyan értendő? Azt jól példázza Farkas első rendelet-csomagja, amit másnap írt alá (számtalan mással egyetemben): a zsidók által lakható épületek kijelöléséről, amit 16-án falragaszok útján hoztak az érintettek tudomására, a végrehajtásra 5 napos határidőt szabva! (Farkas a népbíróság előtt ebben - is - vétlennek vallotta magát, mondva, hogy a rendeletet beiktatása napján készen, aláírásra kapta, és ő csak enyhített rajta, „emberségesebb(!)” határidőt kieszközölve – nota bene: plusz három napot…)

(folytatjuk)