A közeljövőben olyan fejlesztéspolitikai döntések várhatók, melyek kedvezményezettje a déli országrész és kifejezetten a két nagyváros, Pécs és Szeged lesz – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden Szegeden.
Hírek
Kiderült az is, hogy melyik városban és kerületben viszik haza a legtöbb pénzt a magyarok.
A járvány és a háborúk miatt már napi százezer adag meleg ételt is kioszt a mintegy száz nyilvántartott népkonyhát működtető szolgáltató.
Hatvan tonna hulladékot gyűjtöttek össze a vasárnapi nagytakarításon.
Mint a Magyar Közlönyben olvasható, befejeződik a megyei jogú városokra szabott, kiemeltnek számító Modern városok program, melynek keretében 2023 januári adatok szerint akkor 4200 milliárd értékben zajlott a 23 megyei jogú várost érintő fejlesztés.
A LEADER program a vidékfejlesztési támogatáspolitika egyik tartópilléreként hosszú évek óta szolgálja a vidéki Magyarország fejlődését. A Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve a 2014-ben kezdődött jelenlegi LEADER program is zárul, de helyét átveszi a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új kezdeményezés – ismertette Nagy István agrárminiszter.
A józsefvárosi önkormányzat társadalmi egyeztetést akar az ügyben.
Halasztást kérünk az EU-tól, mert nem tudjuk teljesíteni a hulladékhasznosítási célszámokat.
Világváros-teremtés óriási emberekkel. Kamermayer Károly és a többiek: Ráth Károly, Gerlóczy Károly, báró Podmaniczky Frigyes. Kalapot le!
Befejeződött a Dunántúli-középhegységben a karsztvízszintet vizsgáló európai uniós projekt.
Rákkeltő és mérgező anyagok jutnak a Duna vízébe Óbudán a Greenpeace vizsgálatai szerint – derül ki a környezetvédelmi szervezet közleményéből. A szennyező anyagok a már nem működő Óbudai Gázgyár melletti parton kiszivárgó bűzös, olajos folyadékból kerülnek a folyóba.
„A magyar vasút újjáépítéséhez is évekre van szükség. Az első és legfontosabb lépés, hogy a legfontosabb vasúti hálózatokat újjáépítsük, illetve járműveket vásároljunk, ebbe bele fog kezdeni a kormány a következő esztendőben” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A fővárosi önkormányzat továbbra is biztosítja a vízszolgáltatást az agglomerációs települések számára, de pert indít az állam ellen, amely tíz évvel ezelőtti áron fizet a fővárosnak. A településvezetők egyetértenek abban, hogy az alacsonyan rögzített közműdíjak miatt mindenhol elmaradnak a korszerűsítések.
Hosszú hónapokig rossz helyre rakták a meddőt; ezalatt hol voltak a hatóságok, miért nem jelezte senki a szabálytalanságokat? – tette fel a kérdést a recski polgármester a bányafelügyelet által feltárt szabályszegésekre reagálva. A recski Hunyadi utca lakóit június 8-án öntötte el a sárlavina a NER-közeli bányából. Öt hónap után most jutott el oda az ügyük, hogy hamarosan lezárulhat az érintett lakóházak értékbecslése.
Átruházza a magyar államra a víziközmű-szolgáltatási ellátási kötelezettségét és az ahhoz kapcsolódó vagyonelemeket a gyulai önkormányzat.
Hortobágy, Hollókő, Budapest – Magyarország világörökségi helyszínei.
Több mint 115 ezer háztartásban nincs folyóvíz, és több mint 150 ezer háztartásban nincs meleg víz, wc vagy fürdőszoba.
A kormányzat 2010 óta folyamatosan partnerként kezeli az önkormányzatokat – jelentette ki a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Dukai Miklós kedden Nyíregyházán.
Almát akarna adni Budakalász önkormányzata a helyi iskolásoknak. Egyelőre azonban ez akadályokba ütközik, állításuk szerint a Klik miatt nem tudják megtenni.
Múlt héten jelent meg a kormányrendelet a Modern Városok Program megszüntetéséről, ám nem pusztán az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb településfejlesztési programjának befejezéséről döntött a kormány, hanem arról is, hogy visszakéri az eddig fel nem használt forrásokat. Érdnek, Szegednek és Egernek is súlyos milliárdokat kell majd visszafizetnie az államkasszába.
Nem fejezte be a vállalkozó a hévízi régi buszpályaudvar több mint egymilliárd forintos, turisztikai célú átalakítását.
A korábbi havi 40 ezer forintál magasabb összeget lehet majd kérni a hamarosan induló új bölcsődei elhelyezési pályázatban, és a támogatásra fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz – jelezte az eddigi projektet lezáró rendezvényen a kilátásokat Hornung Ágnes.