Magyarországon 1992, a Központi Statisztikai Hivatal mérésének kezdete óta nem dolgoztak még annyian, mint most, több mint négymillió-kétszázezren, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Közfoglalkoztatás
A közfoglalkoztatottak biztonságáért, testi épségéért, egészségüket nem veszélyeztető munkakörülményekért a munkáltató felelős, csakúgy, mint a többi, „hagyományos” munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló esetében. Közfoglalkoztatásnál azonban, annak sajátosságai miatt, a munkáltatónak gyakran még nagyobb körültekintéssel kell eljárnia munkavédelmi feladatainak teljesítésekor. Erre szeretné felhívni a munkaadók figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” című kiemelt projekt keretében.
A sokszor értelmetlen, ugyanakkor százmilliárdokba kerülő közmunka miatt nem maradt ember az agrármunkákra – ezt üzeni sok érintett szerint Pintér Sándor új törvénytervezete, ami szerint közmunkásokat napszámba lehetne vezényelni. A változtatásra tehát szükség van, viszont az új törvény a futó programokat is szétbombázhatja írja a VS.hu.
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta azt az előterjesztést, amely százhúsz napra felfüggeszthetővé tenné a közfoglalkoztatási jogviszonyt, és kiközvetíthetővé teszi idénymunkára az érintetteket - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Közfoglalkoztatási mintaprogramban épített szociális bérlakásokat adott át Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője Sárosdon, Enyingen és Sárkeresztúron (Fejér megye).
A magyar kormány nagyon szereti a közmunkát, pedig ennél olcsóbb, hatékonyabb eszközei is lennének annak, hogy munkanélkülieket munkához juttassanak. Az egyik legfőbb gond, hogy úgy tűnik, a magyar kormány sem tudja pontosan, mi a célja a közmunkával, miközben irdatlan összegeket költ erre a legkevésbé hatékony eszközre. A másik nagyon aggasztó elem, hogy az elsődleges munkaerőpiac szerepét is kezdi átvenni - derült ki egy az Európai Bizottság által rendezett szakmai beszélgetésen, amelyről a napi.hu számol be.
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé.
Nyár végére 260 ezer főre emelkedhet a közfoglalkoztatottak száma, a kormány kisebb átalakításokat tervez a rendszeren, amelyek javíthatják a dolgozók helyzetét, nagyobb bérért idénymunkát vállalhatnak a mezőgazdaságában, s mintegy ötvenezren vehetnek majd részt továbbképzésekben – írja a Napi Gazdaság.
A Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében négy önkormányzati bérház épült a Somogy megyei Bárdudvarnokon. Az épületeket Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át – írja közleményében a Belügyminisztérium.
Több hónapja változatlan a trend: nőnek a bruttó bérek, a nettó keresetek és a reálkeresetek is, miután az infláció 1,2 százalékos mínuszban van - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Több mint 4000 közfoglalkoztatott dolgozott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál 2015 januárjában - derül ki a Belügyminisztérium adataiból. A közmunkások egyrészről technikai munkaköröket látnak el, mint takarító, karbantartó, portás, adminisztrátor, másrészről pedig pedagógiai asszisztensi, vagy például szabadidő szervezői feladatokat végeznek, amennyiben az előírt végzettségi és szakképzettségi követelményeknek megfelelnek.
A regisztrált álláskeresők is javíthatják a foglalkoztatási statisztikákat a jövőben a közfoglalkoztatási törvény tervezett módosítása révén. A 2012 óta tartó „közmunkás-okosító” képzéseken már 135 ezernél többen szereztek például takarító, gyógynövénygyűjtő, útkarbantartó vagy állatgondozó képesítést.
Idén 270 milliárdot költ a kormány közmunkaprogramokra, amiből havonta átlagosan 213 ezer ember foglalkoztatása valósulhat meg. Az önkormányzatoknál az önrész miatt azonban feszültség lehet.
A kozfoglalkoztatas.kormany.hu portál átfogó információt szolgáltat a közfoglalkoztatás rendszeréről, létszámadatairól, az aktuális és tervezett programokról, összegyűjti a közfoglalkoztatással kapcsolatos híreket, eseményeket és kutatási eredményeket, valamint a képzésekre, szolgáltatásokra vonatkozó információkat.
Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben, és két és fél millió ember tartozhat az alsó középosztályhoz, őket komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
A fővárosban a tervek szerint a felére csökken a közfoglalkoztatottak száma – derül ki dokumentumokból, amelyekről a Népszabadság számol be. A Belügyminisztérium még nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ennek mi a magyarázata, s arra sem, hogy országosan is lesz-e ilyen megszorítás.
Márciusban hatezeregyszáz közfoglalkoztatottal indul a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program. A kulturális közfoglalkoztatottak részt vesznek a települési értékek feltárásában, a helyi rendezvények megvalósításában, a helytörténeti gyűjtemények bővítésében, a közösségi élet újraszervezésében, valamint a kulturális alapellátás bővítésében.
A múlt heti Éhségmenet az emberi méltóságért program zárásaként a megyei kormányhivatalok előtt olvasták fel követeléseiket a Közmunkás Szakszervezet tagjai szombaton, hogy felhívják a figyelmet: „a nyomor az, ami ma Magyarországon jobban teljesít”.