Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási programban.
Közfoglalkoztatás
Zala megye foglalkoztatási szintjének növelésére hat éven át tartó, csaknem négymilliárd forint támogatással megvalósuló program indul, amely több mint 2500 embernek segítheti az elhelyezkedését – közölte a Zala Megyei Önkormányzat.
Mégsem csökkentette szeptember elsejével drasztikusan a hagyományos közfoglalkoztatásban dolgozók létszámát a kormány.
Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-étől induló Vállalkozások regionális munkaerő-támogatása programban.
Átmenti megoldásnak indult, idővel mégis sokak számára hosszú távú állásnak bizonyult a közmunka. Szeptembertől tömegek szorulhatnak ki belőle.
Több mint 10 év is lehet a közfoglalkoztatási jogviszony. A Start-programra plusz 7 milliárd forint jut.
Egyedülálló és példa értékű, ami a felzárkózó települések program keretében Tarnabodon történik – közölte sajtótájékoztatóján a Heves megyei településen Nagy István agrárminiszter, a Glia Kft. telephelyén.
Öt év alatt közel 800 álláskeresőnek segített a Zala Megyei Önkormányzat vezetésével több mint 1,1 milliárd forintból megvalósult zalai innovatív foglalkoztatási paktum – tájékoztatta a megye önkormányzata az MTI-t.
A munkásszállások kialakítása program eddigi öt lezárult kiírása során a kormány 44 munkásszállás kialakításához, és ezzel mintegy hatezer férőhely létrehozásához 14,6 milliárd forint támogatást nyújtott országszerte.
Az elmúlt tíz év kormányzása alatt huszonöt százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, ezen belül pedig a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája százötven százalékkal emelkedett.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogi értelmezési tájékoztatót tesz közzé a munkaidőkeret jogszerű alkalmazása, a munkabér elszámolások törvényessége érdekében – jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szaktárca közleményében.
A jövőben is szükség lesz az álláskeresés és a nyílt munkaerőpiac között hidat képező közfoglalkoztatás legalább átmeneti lehetőségének a biztosítására – közölte a Belügyminisztérium.
Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint.
A foglalkoztatás elérte a járvány előtti szintet, és még idén további jelentős bővülést érhet el – jelentette ki sajtótájékoztatón az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor. A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, György László szerint a kilábalást az eddigi legnagyobb vállalkozásfejlesztési program segíti.
Jóval kevesebb közmunkás lehet jövőre, mint idén és mint volt valaha, a közmunkaprogram csúcsán. Az idei 165 milliárd forint után 2022-ben már csak 120 milliárd forintot tervez elkölteni startmunkaprogramokra a kabinet.
Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt, többségüket piaci alapon működő cégek alkalmazzák.
Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz juthat.
A kormány ismét meghirdeti a Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon.