Közfoglalkoztatási mintaprogramban épített szociális bérlakásokat adott át Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője Sárosdon, Enyingen és Sárkeresztúron (Fejér megye).
Sárosdnak 56 millió forintot adott a Belügyminisztérium a Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram megvalósítására – mondta Sárosd független polgármestere, Dunkl Gergely. Ennek keretében 25 főnek adtak munkát, ők jelentős vagyonnal gyarapították a községet, valamint szaktudásra tettek szert. A programban vállalt hat szociális bérlakás közül négy készült el, a másik kettőt idén fejezik be. Munkabér nélkül 3,5-4 millió forintos anyagköltségből felépíthetők a vályogházak, amelyek építésénél bontott kisméretű téglát használtak tartópillérnek – ismertette a részleteket a polgármester.
A házak hasznos alapterülete 42,5 négyzetméter. A későbbiekben bővíthető épületekben nagyszoba, szoba-konyha, fürdőszoba, mellékhelyiség és kamra található. A lakásokban fiatal és szociálisan rászoruló sárosdi családok számára biztosítanak lakhatást öt évre. A bérlőket pályázat útján választotta ki az önkormányzat, a feltételek között szerepelt a szülők keresőképessége, lakáskassza-szerződés megléte, cserébe alacsony fenntartási költségeket kaptak.
Dunkl Gergely szólt arról is, hogy Sárkeresztúrral és Enyinggel közösen szerezték be a vályogtéglagyártó gépet. Ennek segítségével előbbi településen öt, a másikon nyolc hasonló ház épült.
Az országos Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram célja, hogy a közfoglalkoztatás keretében olcsó és természetközeli építőanyag felhasználásával önkormányzati bérházak épüljenek az átmenetileg nehéz helyzetben élő családok számára. Az első ilyen formában készült házakat 2013 decemberében adták át a Baranya megyei Gilvánfán.