Átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, az év jegyzője díjakat.
Hírek
Megerősítették: az önkormányzatok októbertől alacsonyabb áron juthatnak a távhőhöz, mint eddig.
Az új kongresszusi központ a konferenciaturizmus balatoni fővárosává teszi Balatonfüredet.
A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára; a fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket, emellett számos szervezet kiállítói standdal is kitelepül – tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóság az MTI-t.
Lezárult a közel kétmilliárdos önkormányzati közlekedésfejlesztési beruházás Zalaegerszegen: csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak–déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.
Karácsony Gergely főpolgármester megígérte, hogy uniós forrásból határidőre megépül a Rákos-patak menti kerékpárút. A főváros a mintegy 2,7 milliárd forintot megkapta, ám négy év alatt egy kapavágást sem tettek a projekt megvalósulása érdekében, miközben Rákosmente önkormányzata erőn felül, haladéktalanul teljesítette a saját vállalásait. Eldőlt: a Tarlós István főpolgármestersége idején megkapott uniós támogatást a projekt meghiúsulása miatt vissza kell fizetnie a fővárosnak.
Egyhangúlag a bányaügy lezárására szavazott Pilismarót önkormányzatának képviselő-testülete, miután augusztus végén három helyi képviselő kezdeményezésére népszavazásra bocsátották a Duna-parti falu jövőjét meghatározó bányanyitási kérdést.
A rókák több mint háromnegyede felveszi a vakcinát tartalmazó csalétket.
Gyöngyösön és Hatvanban a kórház területére költözik be az ellátás, együttműködés lesz a sürgősségi osztályokkal, a labor és a képalkotó diagnosztika emeli a minőséget. Egerben a Szálloda utcában, Hevesen a szakrendelőben marad az ügyelet, és Pétervásárán sem lesz helyszínváltozás.
Megszüntették Szabó Bálint képviselői megbízatását.
Kijut a törődésből idősnek és fiatalnak
Uniós támogatással, csaknem 1,7 milliárd forintból újította fel a szegedi önkormányzat a Kálvária sugárúton működő emelt szintű és hagyományos elhelyezést biztosító idősek otthonát, az épületeket hétfőn adták át.
„A mai napon Gyömrőn a Fekete István Általános Iskola előtt megkezdődik két konténer letelepítése, azért hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tudjanak tanulni.”
A kormány nyolcvanmillió forint többletforrást biztosít a homokhátsági települések mezőőri szolgálataira – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, Farkas Sándor Mórahalmon, sajtótájékoztatón.
Elindult a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024-es évfolyamára. Az ösztöndíj idén külön uniós elnökségi alprogramot is kínál – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.
Tömegesen árvereznek ma el ingatlanokat a végrehajtók Magyarországon, ez pedig jellemzően a szegényebb településeken élőket érinti, akik az amúgy is értéktelen ingatlanjaik után vagy alig kapnak valamit, vagy nem kapnak egyáltalán semmit. A rendszer működésén nem változtatott semmit, hogy Schadl György, a végrehajtók korábbi elnöke letartóztatásban van, és évek óta szó van a végrehajtási rendszer reformjáról.
Hosszú távra szóló, 7000 milliárd forintos tervet dolgozott ki a kormány a szuverenitás elősegítése érdekében az energetika területén.
Csaknem 3,6 milliárd forint támogatást nyert húsz fejlesztésre húsz Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásából.