A választási eljárási törvény hibája miatt a jegyzőkönyvvezetőnek beosztott közalkalmazottak közül nem mindenki szavazhat majd a választásokon. Van olyan, akinek végső soron a főnöke tilthatja meg, hogy április hatodikán válasszon.
Hírek
A dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő feliratok, illetve jelzések szembetűnően, világosan és egységesen mindenki számára, négy nyelven felismerhetőek legyenek – ez a célja annak az új szabályozásnak, amelyet 2014. március 1-től kell alkalmazni. A nemdohányzók védelmét szolgáló szabályok betartásával együtt a feliratok meglétét is a járási, kerületi kormányhivatalok népegészségügyi intézetei ellenőrzik.
Elkészült az elektronikus anyakönyvezés bevezetéséhez szükséges kormányrendelet tervezete. A dokumentumot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdán tette közzé a kormány honlapján. A jogszabály elfogadása esetén július elsején lépne hatályba.
Február végéig több millió forint értékű vetőmagra pályázhatnak civil szervezetek és önkormányzatok, melyek zöldséget termelnek, és azt a hátrányos helyzetűeknek, vagy intézményeknek adják.
Csak akkor lehet erős az ország, ha erősek a települések is. Az Orbán-kormánynak köszönhetően megerősödtek, megszabadultak adósságuktól – mondta az országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke.
Az új közigazgatás feladata, hogy olyan szakembereket neveljenek ki, s olyanok üljenek a döntő pozíciókban, akik értik a polgárok gondjait, és segíteni akarnak. A jövő feladata az új közigazgatás kultúrájának megteremtése – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-tudományi karán.
Az önök képzése része annak a célnak, mellyel a közszolgálati kormánytisztviselő hivatás becsületének helyreállítását kívánjuk elérni Magyarországon – mondta Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzés oklevélátadó ünnepségén Budapesten.
Megalakult a MaNorKa projekt („Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” című projekt, a magyar-norvég kapcsolatok rövidítése) járási és önkormányzati hivatalok együttműködésével foglalkozó Munkacsoport, melynek 12 tagját 7 szervezet delegálta - tudatta a TÖOSZ.
Tavaly decemberben 2 millió 790 ezren dolgoztak Magyarországon a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatoknál, nonprofit szervezeteknél és a költségvetési szférában összesen – derült ki a KSH bér- és létszámadataiból. Ez 5,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
Azok a települések juthatnak most pluszpénzhez, amelyeknek nem volt adósságuk, így esetükben nem volt szükség állami hitelátvállalásra – így döntött a kormány. De elveszíthetik a beígért támogatást, ha az igénylőlapot nem küldik el idejében a Belügyminisztériumnak.
A Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete (MKBE) a Magyar Jog- és Államtudományi Társasággal (MJÁT) közös szervezésben „Új utak a helyi önkormányzati rendeletalkotás törvényességi felügyeletében” címmel tudományos konferenciát rendez 2014. március 10. napján, a Kúria Dísztermében.
Mintegy 2,8 milliárd forintba kerül, hogy a kormányzat és az államigazgatás is olyan modern informatikai megoldásokat használjon, mint a versenyszféra.
Az egyszerűbb, gyorsabb, precízebb ügyintézést lehetővé tevő programok fejlesztésével is segíti a kincstár a települési önkormányzatokat – mondta a Magyar Államkincstár elnöke. A kincstár elképzelései között szerepel az önkormányzati számlavezetés, a pénzügyeikben való kincstári szerepvállalás növelése is.
Két év alatt alig több mint 57 ezer megváltozott munkaképességű ember komplex felülvizsgálatát végezték el az orvosszakértők, és még 135 ezren hátra vannak. Ez derül ki legalábbis az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának írásbeli képviselői kérdésekre adott válaszaiból – írja a Világgazdaság.
Létrejön Pakson egy szakértőkből és intézményvezetőkből álló csoport, valamint egy munkaszervezet, amelyek feladata az lesz, hogy a várost felkészítsék az atomerőmű fejlesztésére – mondta el Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
A nemzeti választási rendszer működőképes, és ennek megfelelően látja el a választási folyamatból származó újabb és újabb feladatait – közölte a Nemzeti Választási Iroda szerdán az MTI-vel. Az MTI azért kereste meg az NVI-t, mert az Index azt írta: „becsődölt a milliárdos értékű választási rendszer”.
Több milliárd forintos adminisztratív költségektől is megszabadulhatnak a hazai önkormányzatok azzal, hogy az állam átvállalta összesen körülbelül 1100 milliárd forintos adósságukat – derült ki a Magyar Nemzet körkérdéséből. Dunaújvárosban és Sopronban a teljes futamidő alatt a háromszázmillió forintot is meghaladja a megtakarítás, de más településeken is milliókat spórolnak meg.
Közel 150 millió forintos beruházással napelemes rendszert telepítenek kilenc bonyhádi önkormányzati intézmény épületére, a kivitelezés márciusban kezdődik. Az önkormányzat 85 százalékos európai uniós támogatással valósítja meg a fejlesztést.
Meggondolták magukat a kormánypártok, időt nyertek a Magyarországon élő uniós állampolgárok.
2014 áprilisáig 46 új típusú kormányablakot adnak át az országban. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integráló ügyintézési pontok fizikai megjelenésükben és tartalmukban is egyformák és akadálymentesítettek lesznek. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár elmondta, körülbelül 350 hivatal kialakítását tervezik hosszú távon a rendelkezésre álló forrásokból.
Minden, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárnak meg kell kapnia választási értesítőjét a hét első felében - közölte a Nemzeti Választási Iroda. A választópolgár az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához fordulhat, ha nem kap értesítőt, és akkor is, ha esetleg elveszíti.
Utoljára 1998 és 2002 között foglalkozott Szeged és környéke érdemi kérdésként az ifjúságpolitikával – azóta nem születtek érdemi válaszok a fiatalok gondjaira. Ezért látta indokoltnak Csongrád megye kormánymegbízottja, hogy jöjjön létre egy olyan egyeztető fórum, amely a fialakokat tömörítő civil szervezeteket ülteti egy tárgyalóasztalhoz.