Hirdetés
Üdvözöljük az ETK Önkormányzati Klub főoldalán
Százával kapnak ingyen lakást az egészségügyi dolgozók civilektől
2020. április 24. péntek, 08:30

lakasTöbb mint kétszáz egészségügyi dolgozónak szereztek lakást a Facebookon civilek - derül ki az Index beszámolójából, mely szerint nem csak Budapesten, de vidéken is sikerült ideiglenes otthonokat találni a Pihentesd a dokit! mozgalomnak.

 
Tolja előre a pereket az állam
2020. április 24. péntek, 08:00

torveny kTárgyalásra most főszabály szerint nincs lehetőség, azonban ez nem jelenti azt, hogy a bíróságok ne működnének tovább. Ez azt jelenti, hogy az adóperekben is megszületnek a kormány döntése értelmében a szükséges ítéletek, akkor is, ha most épp nem, vagy csak nehezen lehet szóban lefolytatni az eljárásokat.

 
Együttműködik a Gazdasági Versenyhivatal és az ÁSZ
2020. április 22. szerda, 08:30

kezfogo1Szorosabbra fűzi együttműködését az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal – erről állapodott meg Domokos László, az ÁSZ elnöke és Rigó Csaba Balázs, a GVH újonnan kinevezett elnöke. Az ÁSZ 2011-ben indította el azt a nemzeti korrupcióellenes együttműködést, melynek célja az integritás kultúrájának terjesztése, a közélet tisztaságának elősegítése, a korrupció elleni védettség erősítése. Ehhez az együttműködéshez való csatlakozási szándékát jelezte most a GVH is.

 
Térképre tették a nyugdíjasokat
2020. április 23. csütörtök, 08:00

idos0A fokozottan veszélyeztetett, nagy valószínűséggel kizárólag 65 éves, vagy annál idősebb emberekből álló háztartások térképes kereshetőségével támogatja országosan az önkormányzatokat szociális feladataik ellátásban egy magyar tanácsadó cég. A személyes adatok nélküli statisztika digitális formában, térképen megjelenítve válik elérhetővé.

 
Jelenleg egyetlen önkormányzat sem vehet fel hitelt kormányengedély nélkül
2020. április 21. kedd, 08:00

schmidtjeno3Nyílt levélben kér tájékoztatást a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab Fideszes polgármestere arról, hogy a járvánnyal összefüggő többletkiadásokat fedezi-e az állam. Jelenleg egyetlen önkormányzat sem vehet fel hitelt kormányengedély nélkül, pedig a működéshez szerintük szükség lenne rá. Azt javasolják, hogy engedélyezzék a hitelfelvételt: legalább a saját bevételeik 15 százalékáig.

 
Különleges gazdasági övezeteket jelölhetnek ki Magyarországon
2020. április 20. hétfő, 09:00

mo22A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányrendeletben már ki is jelölték az elsőt.

 
Koronavírus - egyre nagyobb gondban a helyi önkormányzatok
2020. április 20. hétfő, 08:00

virusmoA TÖOSZ levélben kér tájékoztatást a kormánytól az önkormányzatok járvány miatti védekezési költségeinek elszámolásáról és állam általi térítéséről, a veszélyhelyzet alatti önkormányzati feladatfinanszírozásról, a gépjárműadó 40 százaléka elvonásának pótlásáról. A levélben egyebek mellett javasolják, hogy a kormány engedélyezze az önkormányzatok működéséhez éven túli, három éves hitel felvételét, és javasolják azt is, hogy az álláskeresési támogatást emeljék háromról hat hónapra.

 
Benyújthatók a Magyar falu program újabb pályázatai
2020. április 24. péntek, 07:00

magyar falu logoA Magyar falu program keretében közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására pályázhatnak szerda óta a kistelepülések önkormányzatai és a történelmi egyházak. A pályázat keretösszege 10 milliárd forint.

 
Megmagyarázta az államtitkár, miért vette el a kormány a gödi adóbevételek harmadát a várostól
2020. április 23. csütörtök, 08:30

samsungMivel az ország egyik legnagyobb beruházása zajlik Gödön a Samsung gyárban, ami 2700 új munkahelyet teremt majd, így a koronavírus válság idején a kormány megerősíti azokat a területeket, ahol munkahely-bővítés zajlik – lényegében ezzel magyarázta meg a Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában Tuzson Bence azt, miért kellett előzetes egyeztetés nélkül elvenni a várostól a városvezetés állítása szerint a bevételek harmadát. Sőt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára azt is mondta: ez csak az első ilyen különleges gazdasági övezet az országban, és jöhet még több is.

 
Önkormányzati dolgozóknak mondják magukat
2020. április 23. csütörtök, 07:00

brfk nagy-kovacs davidÖnmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak, vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba.

 
Újabb két pályázati lehetőséggel bővül a Magyar falu program
2020. április 22. szerda, 07:00

jatszoter01Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak.

 
Budapesten különleges szabályok kellenek?
2020. április 21. kedd, 07:00

karacsony gergely03A koronavírus-járvány miatt Budapestre különleges szabályoknak kell vonatkozniuk a fővárost érintő fokozott kockázatokra tekintettel, és szoros együttműködés szükséges a kormány, a városvezetés és a járványügyi hatóságok között.

 
Veszélyességi pótlékot a közszférában
2020. április 20. hétfő, 08:30

szoc kVeszélyességi pótlékot követel a kormánytól a köztisztviselők szakszervezete.

 
Újabb óvintézkedéseket tett több vidéki önkormányzat
2020. április 20. hétfő, 07:00

tihany01Ezen a hétvégén is sok települést és kirándulóhelyet lezártak a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezettek be. Az önkormányzatok óvintézkedésként újabb korlátozásokról is döntöttek. Van, ahol higiéniai csomagokat osztottak vagy koronavírustesztet végeztettek a saját költségükön.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

6. oldal / 389

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz