Áprilisban 6,4 százalékkal magasabbak voltak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel azelőtt, a nettó bérek a jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt 8,0 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó kereset 7,2, a nettó 8,8 százalékkal nőtt.
Létszámgazdálkodás-leépítés a közszférában
Az öt szakszervezeti konföderáció visszautasítja, hogy a háttérintézmények megszüntetéséről, átalakításáról szóló kormányzati döntés a „megfelelő előkészítő érdekegyeztetés nélkül született meg”.
A kulturális ágazat több mint húszezer közalkalmazottját érintő tizenöt százalékos béremelést jelentett be hétfőn az emberi erőforrások minisztere. A kulturális kormányzat számára az infrastrukturális beruházások és a művészeti fesztiválok támogatása mellett fontos a kultúrában dolgozók jövedelmének emelése is – mondta.
A kormány által benyújtott cafeteriajavaslat ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma álláspontja szerint, ezért a javaslat visszavonását követelik.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek és Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárnak, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
A közigazgatás minden területén béremelést követel júliustól a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége – erősítette meg a szervezet elnöksége. Múlt heti közleményükben kiemelték: a bérek 2008 óta nem nőttek, sőt 2009-ben eltörölték a 13. havi illetményt.
Ősztől várhatóan megkezdődik a közfoglalkoztatottak leépítése, amely a bürokráciacsökkentés következő lépcsőfoka lesz – jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Győrben, a KAVOSZ Zrt. által a kis- és közepes vállalkozásoknak szervezett gazdasági fórumon.
A 110 ezer közigazgatási dolgozó közül csupán 17 ezret érint az az állami tisztviselőkről szóló, életpályaként is felfogható javaslat, amelyet Lázár János nyújtott be pénteken a parlamentnek. A kormány ráadásul több tisztviselői illetménynél is lefaragott az összegekből – tudta meg a Magyar Nemzet. Az érdekvédők sztrájkra készülnek.
Örömmel veszi a kormány a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről a bürokráciát csökkentő konkrét javaslatokat – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum legutóbbi plenáris ülését követő sajtótájékoztatón.
Félszáz, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgató vett eddig részt a 2014 tavaszán elindított közigazgatási ösztöndíjprogramban, a legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumában szerezhettek munkatapasztalatot tanulmányaik mellett.
A szociális életpályáról, a kollektív szerződésről és a bérfejlesztésről egyeztetnek a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum idei ülésein - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.
A magyarországi ügyintézés lassú, körülményes, nehézkes, az átalakítás legfontosabb célja tehát az eljárások gyorsítása, egyszerűsítése és olcsóbbá tétele – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Nemcsak a bürokraták számát kel csökkenteni, szükség van a jogszabályok egyszerűsítésére, az ügyintézési költségek csökkentésére is.
Folytatódnak idén az egyeztetések a szociális ágazat képviselőivel; a kormány elkötelezett abban, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje a területen dolgozók kemény munkáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.
Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint még ebben a kormányzati ciklusban nagyjából 150 ezer közalkalmazott kerülhet át az állami szférából a piaci szférába - nyilatkozta az ATV-ben.
Az államigazgatás jelentős átszervezését javasolja Lázár János. Ennek lényege az állami tisztviselői kar létrehozása, egy béremelési program, a járási hivatalok megerősítése, valamint 91 központi államigazgatási szerv hatáskörének átadása a kormányhivataloknak, illetve betagozódásuk a minisztériumokba.
Az ügyintézés megkönnyítését tűzte ki célul a Miniszterelnökséget vezető miniszter a közigazgatásban. Lerövidítik a határidőket, megszűnnek eljárási díjak. A közigazgatásban dolgozók béremelésre számíthatnak jövő nyártól.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője, illetve a szociális ellátások területén legnagyobb tagságú, több ezer munkavállalót képviselő szakszervezetek folytatták szombaton a sztrájktárgyalást – közölte a tárca az MTI-vel.
Az elmúlt tanévben 1173 nyugdíjkorhatárt elérő pedagógus esetében érkezett kérelem továbbfoglalkoztatásra, ebből eddig ötszáznegyvenhárom esetben született támogató döntés. A kérelmek nagy része megbízási szerződéssel, óraadóként történő továbbfoglalkoztatásra vonatkozik.