Önkéntesek, hulladékgazdálkodási szakemberek és kutatók segítségével mérik fel a PET Kupa szakemberei a műanyagszennyezés gócpontjait a Tisza teljes hosszában A „Tiszta víz, boldog Tisza” elnevezésű program keretében.
Környezetvédelem
Tudatos és következetes munka eredményeként fogadta el az energia- és klímapolitikai stratégiai dokumentumokat a kormány, és ezekben határozott célokat tűzött ki – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén Budapesten.
Korábban nem bemutatott légi felvételeket tett közzé magyarországi illegális hulladéktelepekről a környezetvédelmet zászlajára tűző Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) alapítvány.
Közös felelősségünk, hogy a köznevelési intézmények munkája révén mind több fiatal váljon a környezet és az egészség megóvására elkötelezett felnőtté. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázat célja azon intézmények elismerése Ökoiskola és Örökös Ökoiskola címmel, amelyek a fenntarthatóságra nevelést kiemelt céljuknak tekintik, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenntarthatóság elvei a jövő nemzedékek számára a mindennapok természetes részévé váljanak.
Az Európai Bizottság 100 milliárd euró értékű beruházást kíván mozgósítani, hogy segítse az unió gazdaságainak környezetbarátabbá válását az éghajlatváltozás elleni fellépésének jegyében - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Brüsszelben.
Társadalmi vitára bocsátotta a Balaton Fejlesztési Tanács a Balaton klímastratégiájáról szóló tanulmány-tervezetet, melynek célja az, hogy átfogó iránymutatást kapjanak az üdülőrégió települési önkormányzatai. A dokumentum a Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára, és az annak alapján készült Somogy, Veszprém és Zala megyei klímastratégiákra épít.
A klímavédelem iránti elkötelezettség megerősítésére tesz javaslatot jövő heti újjáalakuló közgyűlésén a Megyei Jogú Városok Szövetsége – tájékoztatta a szövetség elnöke, Kaposvár polgármestere, Szita Károly csütörtökön az MTI-t.
A főváros élhetőségét nagyban befolyásoló klímaválság már nem jövő idejű, hanem már most is itt van. Nem elég csak évekig tervezgetni. Már most konkrét lépésekre van szükség. Ezek lehetőségeiről volt szó a Portfolio által szervezett Property Investment Forum 2019 egyik szakmai beszélgetésén.
Az Európai Unió 2010-ben megfogalmazott irányelvének megfelelően 2020-tól már Magyarországon is csak úgynevezett „közel nulla” energiaigényű épületek épülhetnek.
Bevezetik a dugódíjat, és öt éven belül korlátozhatják a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba. Erről beszélt az RTL Híradónak adott interjújában a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes. Dorosz Dávid arra számít, hogy az intézkedésekkel radikálisan javítani lehet a főváros levegőminőségén.
A megengedettnél 85 településen volt magasabb 2018-ban az ivóvíz arzéntartalma és közülük 70 településen már több éve véget értek összesen 17 milliárd forintért olyan EU-s fejlesztések, amelyek részben éppen ennek az értékhatárnak a betartását célozták volna – hívja fel a figyelmet a problémára a G7.
Közel duplájára, a tavalyi 226-ról idén 410-re nőtt az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő akciók száma – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.
A levegőszennyezés sokkal súlyosabb annál, mint amit a hivatalos adatok mutatnak - állítja a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace, a zöld szervezetek ezért azonnali lépésekre van szükség.
Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a Balaton-partvonal rendezési tervéről, és szeretnék a terv véleményezésére rendelkezésre álló határidő kitolását is – közölte Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel.
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai, és több tízmilliárd forintos kártól védte meg a mezőgazdaság mellett a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat és eszközöket, ipari létesítményeket is - közölte Feldman Zsolt sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy Budapesten klímavészhelyzet állt elő. Karácsony Gergely főpolgármester egyik első ígérte volt, hogy kihirdeti a klímavészhelyzetet.
Elindult az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel.
Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából, amely a települések infrastrukturális ellátottságának 2018-as állapotát mutatja be.