„Ne ragaszkodjunk egy értelmetlen kényelmi szemponthoz”.
Környezetvédelem
Májustól új rendeletek biztosítják a folyamatos erdőborítást preferáló erdőművelési módok előtérbe kerülését - adta hírül az Agrárminisztérium.
Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kezdeményezésére egyeztetés-sorozat indult a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia konszenzusos megalkotása érdekében.
A fertőtlenítés is pénzbe kerül, de az intézmények bezárása is fejtörést okoz a polgármestereknek. Néhány faluban önkéntesek varrják az önkormányzati dolgozók számára a hiánycikknek számító maszkokat, van, ahol a háziorvosuknak a neten próbálnak védőeszközöket szerezni. Másutt meg magát az orvost parancsolták el a munkától, mert idős.
A Klíma- és természetvédelmi akciótervhez fűződő kormányvárakozás szerint Magyarország a környezetvédelemben is az európai élvonalba kerülhet. Zöld államkötvényt is kibocsátanak. A tervezett intézkedések az Európai Bizottság felmérése alapján is igazodnak az emberek elvárásaihoz.
Fontos, hogy minden évben ezen a napon felhívjuk a figyelmet az élővilág sokszínűségére, sérülékenységére, valamint a kereskedelemre, mint az egyik legfontosabb veszélyeztető tényezőre - mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a vadvilág napja alkalmából a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A kormány az önkormányzatokkal fizettetné ki az illegális szeméthegyek felszámolásának költségeit. Eddig fordítva volt: az önkormányzatok pénzt kaptak, hogy felszámolják az illegális lerakókat.
A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról döntött a közelmúltban az Agrárminisztérium. A megítélt hétmilliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatok ellátására fordíthatják.
Magyarországon a közkiadások hagyományosan erősen központosítottak, és az utóbbi években ez tovább nőtt azáltal, hogy az önkormányzatok még kevesebb forrás felett rendelkeznek. Eközben a kormányzat kivonta a pénzt az egészségügyből és az oktatásból - tűnik ki az Európai Bizottság országjelentéséből.
Sikeresek voltak az elektromosautó-vásárlás támogatására meghirdetett pályázatok, ennek is köszönhetően csaknem 2800 elektromos autó közlekedik már Magyarországon - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.
A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, és azokat a programokat, amelyek ösztönzik az embereket a minél több, és minél biztonságosabb biciklizésre - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Negyvenmilliárd forintból 88 fejlesztés valósul meg országszerte, amelynek eredményeként 100 ezer hektáron javul a természeti környezet állapota - közölte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Az Európai Unió éghajlat-politikai célkitűzéseinek részeként elindított, megújuló erőforrásokból előállított energiatermelés nagyvonalú támogatási rendszert eredményezett, amely Magyarországon is látványos beruházásokat indított el a napenergia termelés széleskörű elterjesztésére. Az állam azonban belenyúlt a támogatási rendszerbe, ami átrendeződést indíthat el piacon.
„Nagy a valószínűsége annak, hogy a környezetvédelmi hatóságok március 1. után már képtelenek lesznek fellépni az illegális háztartási égetések ellen. Egy kormányrendelet ugyanis ezt a feladatot a lakossághoz viszonylag közel lévő járási szintű hivataloktól megyei szintre helyezi át” – fogalmaz a Levegő Munkacsoport keddi közleménye.
Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett - állítja a 2019-es légi fotók elemzései alapján Pomogyi Piroska, a balatoni nádas-felméréseket több évtizede végző hidrobiológus a Balatoni Szövetség (BSz) szerdai balatonfenyvesi elnökségi ülésén.
Sikeresen állja útját a Felső-Tiszán a Magyarországra érkező PET-palack- és uszadék-szennyezésnek az a hulladékmentesítő munkagéplánc, amelyet kedden alkalmaztak először éles üzemben, tájékoztatta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t.
A látogatók száma és az őshonos állatállomány és nagyot növekedett az elmúlt években.
A madarak költési időszaka előtt szükséges elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat. Az ilyenek áprilistól tilosak, mivel veszélyt jelentenek az állatokra és a biológiai sokféleségre.