2024. ápr. 19. Péntek
14.13°C

Érdekességek

Az ország legnagyobb elektromosautó-töltőpontja

Az új töltőpontot a Budapest XI. kerületében épülő Metrodom River prémium lakóparkban hozták létre. Az épületegyüttes mélygarázsában található egységek rekordszámú, összesen 336 elektromos autó töltését is megoldják, a kivitelezők szerint ez világviszonylatban is kiemelkedő arány.

Átadták a helyreállított boldogkői várat

A versenyképességet szolgálja a középkori kastélyok és várak felújítása – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján.

Felújította az önkormányzat

Olyan, jó állapotban lévő bútorokat (asztalt, széket, kisebb szekrényt) és függönyöket keresnek a kisapáti önkormányzat közösségi oldalán, amiket turistaház berendezéséhez fel tudnak használni.

Ötvenezer vendéggel többet fogadhat a Hortobágy

A Hortobágy történetében legnagyobb idegenforgalmi beruházás végeztével már csak néhány elemet kell megvalósítani, s akkor nyugodtan néznek az idegenforgalmi szezon elé a helyi szakemberek. Meg kell erősíteni a szekérállás és a körszín fedélszékét, változtatni a buszparkoló területén, hogy a beszerzett elektromos kisbuszt tölteni lehessen, és felújítják a csárdakertet is.