Mintegy ezerrel több jelölt indul az önkormányzati választáson, mint az öt évvel ezelőttin.
Érdekességek
Új járművek vásárlására nincs pénz.
Érezhetően nőhet a megújuló alapú energia, és csökkenhet a földgáz aránya a hazai távfűtésben, de ennek vannak bőven – például árszabályozási, engedélyezési és támogatási – feltételei is, a részletekről Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke, egyben a Budapesti Közművek távhőszolgáltatási és energetikai vezérigazgató-helyettese beszélt a Világgazdaságnak.
A területi szemlélet erősítésének fontosságáról beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a Századvég Kiadó szociográfiai pályázatának eredményhirdetésén.
Számos kihívással kell szembenéznie ma az Európai Unió vidéki területeinek, erre többféle megoldást kínál egy kevésbé ismert tervezet. Az úgynevezett Vidékfejlesztési Paktum az unió vidéki térségeinek általános fejlődésének fokozására és az előttük álló egyedi kihívások kezelésére fókuszál.
Lehet, hogy a közeljövőben nem folytatják a M76-os építését – legalábbis erre lehet következtetni Lázár János szavaiból.
Költési időszakon kívül, szeptembertől áprilisig indokolt esetben kormányhivatali engedéllyel eltávolíthatók a fészkek.
A betegek kétharmadának a szakrendelésekre való bejutás, 49 százalékuknak pedig az időpontfoglalás okoz gondot egy kormányzati megbízásra készült kutatás szerint.
A természetközpontú gondolkodásmód kialakítása és ápolása ugyanolyan fontos része a természetvédelemnek, mint az élőhelyvédelem vagy a fajok védelme. A Pro Natura szakmai elismerést azon személyeknek, illetve szervezeteknek adományozza az Agrárminisztérium, akik a természetvédelem területén különösen kiemelkedő tevékenységet folytatnak.
A Debrecen Drive járműipari fesztiválon ott lesz a Nagyerdőben minden, ami gurul – ígérték a szervezők.
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az Országfásítási Program 2019-es meghirdetésével: az elmúlt öt évben 184 millió darab új fát ültettünk el – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Szombat óta látható a budapesti Műcsarnokban HelyiÉrték címmel a III. Építészeti Nemzeti Szalon. Az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegző kiállításon a látogató a mai kor legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg építészeti gondolatokat.
Minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a 33. Művészetek Völgye: az összművészeti fesztiválon csaknem háromezer zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti, családi és egyéb esemény közül választhatnak a látogatók július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörgön.
Meghaladta a tízezret a kedvezően elbírált támogatási kérelmek száma a Napenergia Plusz Programban, azaz a modern napelemes rendszerek telepítését támogató pályázaton – jelentette be szerda reggel Facebook-posztban az Energiaügyi Minisztérium.
Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat.
Idén szeptembertől már használhatjuk a digitális személyi igazolványt, ezzel jóval könnyebb lesz magunkat azonosítani, és a hivatalos ügyeink intézését is megkönnyíti. Az alkalmazás május 18-tól tölthető le első lépésként.
Több mint ötmilliárd forintos beruházással 6200 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokkal és 2200 négyzetméter alapterületű irodaépülettel fejlesztette telephelyét az autóipari alkatrészeket gyártó Schaeffler Savaria Kft. Szombathelyen.
A BKK a kerületi önkormányzatokkal idén is folytatja a 2023-ban indított Sulizóna-programját. Ha esetleg nem vágod, hogy mi az, most eláruljuk.