haranghy csabaMintegy hárommilliárd forintot fizet vissza a Fővárosi Vízművek a fővárosi önkormányzatnak a társaság visszavásárlásához kapott kölcsönből. A Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött a részvénycsomag visszavásárlásáról.

A főváros 1997-ben adta el a Fővárosi Vízművek kisebbségi, 25 százalékos részvénycsomagját, valamint szindikátusi és menedzsmentszerződést kötött a francia Suez Environnement céggel és a német RWE társasággal. A Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött a részvénycsomag visszavásárlásáról. A társaság a 15,3 milliárd forintos vételárból tavaly a 3,2 milliárd forintos, az adásvétellel kapcsolatos költséget finanszírozta, a fennmaradó 12,094 milliárd forint pedig önkormányzati kölcsön volt – idézte fel a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Haranghy Csaba.

A vezérigazgató elmondta, a kölcsönből 3,09 milliárd forintot visszafizetnek a városnak, a fennmaradó 9 milliárd forintot hitelből törlesztik, erre új közbeszerzési eljárást írnak ki, és várhatóan májusig eleget tesznek a fizetési kötelezettségnek. Megjegyezte, hogy eddig két közbeszerzési eljárás eredménytelen lett jogi szempontok miatt, ugyanakkor egyértelműnek tartja, hogy a bankok is "óvatosak a kérdésben".

Haranghy Csaba 3 és 6 milliárd forint közötti hitelkeret lehívásával számol. Az összeg nagyban függ a cég pénzügyi mutatóitól. Sokat küzdenek, hogy árbevételeiket növeljék, januártól július végéig, hét hónap alatt 3 milliárd forint alaptevékenységen kívüli bevételük volt, és az év végi terv 5 milliárd.

A vízművek vezetője szólt arról, hogy a jövő évi "ceruzás üzleti terv" 22 milliárd forint bevétellel kalkulál az ivóvízből és 8 milliárddal a szennyvíztisztításból. A 40 milliárdos büdzséből 10 milliárdot kell egyéb forrásokból, árbevételekből előteremteni. Hangsúlyozta, hogy a társaságnak tavaly és az idén is jelentős egyéb árbevételei voltak. Mindezzel együtt a vezérigazgató szerint volt értelme visszavásárolni a társaságot a külföldi tulajdonosoktól.

Hirdetés