salgotarjan fekete orbanNagy, szép és méltó feladat előtt áll Salgótarján  mondta a város polgármestere három nappal a Modern városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírt megállapodás után tartott sajtótájékoztatón.

Salgótarján város vezetői elszántak a program mielőbbi végrehajtásában, a jövő héten már elkezdődik az ütemezés – jelentette ki Fekete Zsolt polgármester, aki nagyon örül, hogy ebben az időszakban töltheti be ezt a tisztséget. A salgótarjániaknak az az érdekük, hogy a város ne pártpolitikai csatározások színtere legyen, hanem ténylegesen el tudjon indulni a fejlődés útján, ezért a fejlesztési csomagot is a kormánnyal és a helyi ellenzékkel együttműködésben dolgozták ki - mondta.

A polgármester felidézte, hogy 2014-ben, amikor a baloldali koalíció átvette a település vezetését, felmérték a lakossági igényeket, a város lehetőségeit, az üresen álló épületek elképzelhető funkcióit, a kitörési pontokat. Ezek alapján dolgozták ki a Modern városok program elemeit, majd 2016 májusától több kormányzati egyeztetés előzte meg a miniszterelnök szerdai látogatását és a megállapodás aláírását. Úgy állították össze a csomagot, hogy a város kiadásait csökkentse, a fejlesztések - főleg a turisztikai és gazdasági fejlesztések - megvalósulása bevételt generáljon, valamint újra hasznosuljanak az üres állami és önkormányzati ingatlanok, segítve a város fejlődését.

A polgármester szavai szerint „miniszterelnök úr nagyvonalúságából” több új elemmel bővült a program. Fekete Zsolt ezek között említette a várost elkerülő négysávos utat, a tervezettnél nagyobb uszoda, valamint új városközpont építését, az egyházi épületek felújítását, a Novohrad-Nógrád Geoparkhoz kapcsolódó régiós turisztikai beruházásokat, valamint azt, hogy az összes barnamezős „rozsdafolt” felszámolása mellett a kormányfő még szabad zöldmezős területek megvásárlását is lehetővé tette.

A város huszonhét éve befektetői gondokkal, önfenntartási, költségvetési problémákkal küzd, ezért arra kérte a miniszterelnököt, a területek megvásárlása után kormányzati segítséggel irányítsanak a térségbe befektetőket, hogy új munkahelyek létesüljenek, az adók pedig gyarapítsák a várost – mondta a polgármester. Majd kitért arra, hogy addig azonban, ameddig a fejlesztések bevételt nem generálnak, működési hiányokat kell évről évre orvosolni, ezért Orbán Viktor segítségét kérte a biztonságos működéshez, hogy megfelelő ütemben kezdhessék, vihessék végig a beruházásokat.

A tervezésekbe bevonják a megyei építész- és iparkamarát is – közölte a polgármester. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy először a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát költöztetik át a Rákóczi iskola üresen álló, felújítandó épületébe, így megkezdődhet az új autóbusz-állomás és a parkolóhelyek kialakítása. Párhuzamosan épülhet a középiskola tankonyhája és megújulhat a volt Népjóléti Képzési Központ egyik szárnya, amiről a Salgótarjánban főiskolát indító Óbudai Egyetemmel egyeztetnek.

 

Hirdetés