vizmEgyre jelentősebb bevételt ér el a Fővárosi Vízművek a nemzetközi piacon. Ez már csak azért is különleges, mert a cég neves nyugat-európai cégek ellen tud nyerni távol-keleti piacokon – és cseppet sem mellékesen hazai szellemi tudást is exportál ily módon. Haranghy Csaba vezérigazgató optimizmusát az idei tényszámok is igazolják: az év első hét hónapjában az un „egyéb árbevétel” 3, év végéig 5 milliárdra nő az export révén. Jövőre ezt dupláznák… - írja a napi.hu.

Üzleti modellváltás zajlik a Fővárosi Vízműveknél. A tavaly ismét önkormányzati tulajdonba került szolgáltató cég egyre jelentősebb bevételt könyvelhet el a külpiacokról. Természetesen nem a különben jó minőségű budapesti víz exportjáról, hanem vízművek és tisztítók korszerűsítéséről van szó. A szolgáltató cég az idei év első hét hónapjában 17,8 milliárd forintos árbevételt ért el - mondta el lapunknak Haranghy Csaba vezérigazgató - s ebből már 3 milliárd származik "egyéb árbevételekből", leginkább a külpiaci tevékenységből. Ez utóbbi december végéig 5 milliárdra nő. Jövőre a tervezett 40 milliárdos árbevételből - az idei 34milliárd forint lesz - viszont már 10 milliárdot tesz majd ki az export.

A vezérigazgató által is ambiciózusnak minősített bevételi tervet megalapozzák a már aláírt, és szerződéskötés előtt álló megállapodások. Sri Lankán egy 34 millió eurós ( 12 milliárd forintos) kontraktust sikerült tető alá hozni, Azerbajdzsánban első lépésben egy 260 ezer eurósmegállapodást - ami 60 millió euróra nőhet - kötöttek meg. A szigetországban két meglevő tisztítómű rekonstrukcióját végzik. A budapesti cég vezetésével működő Magyar Vízipari Klaszternek e mellett még egy 15 millió dolláros megállapodást is sikerült kötnie Vietnamban. Várhatóan még idén megállapodás születik Hanoi és Ho Shi Min City vízműveinek korszerűsítéséről. (Erről egyébként a Hanoi főpolgármestere és a helyi vízművek, a Hawacom vezetője írt alá keretszerződést a közelmúltban Budapesten Tarlós István főpolgármesterrel.) Szintén jelentős exportpiacok nyílhatnak a balkáni országokban és az arab világban is. Haranghy Csaba szerint a következő lépés Szerbiában várható - a fejlesztésekről és rekonstrukciókról szóló tárgyalások ugyanis ott járhatnak először eredménnyel.

A távol-keletire irányuló export árbevétel további növekedéséhez azonban nem elég a tudás és tapasztalat - figyelmeztetett a Vízművek vezérigazgató. Szükség lenne az Ázsiai Fejlesztési Bankhoz való csatlakozásra is. A projektek egy jelentős részét ugyanis ez a pénzintézet finanszírozza, a tagok pedig értelemszerűen előny élveznek a tenderek elbírálásánál. A belépési díj Magyarország számára 10 millió dollár lenne, ami néhány sikeres pályázattal rövid időn belül lehetne ellensúlyozni.

A Fővárosi Vízművek működését alapvetően meghatározza a rezsicsökkentés és a cég visszavásárlására felvett hitel is. A jövő évi 40 milliárdos árbevételi tervből 22 milliárdot tesz ki az ivóvíz szolgáltatás, 8-at a szennyvíz, az egyéb árbevétel - ez az export - 10 milliárdra rúg majd várhatóan. A visszavásárlásra fordított 15,3 milliárd forintot banki hitelből kívánták finanszírozni - de ez a pénzintézetek érdeklődésének hiánya miatt meghiúsult. A Vízművek 2012-ben saját forrásból már 3,2 milliárdot megfizetett, és idén újabb 3 milliárd forinttal csökken a tartozás. Ez azt jelenti, hogy 14 hónap alatt a felvett tulajdonosi hitel 6,3 milliárddal csökkent. Ez egyelőre nem veszélyezteti a fejlesztéseket és a szolgáltatás színvonalát sem. Ugyanez mondható az idei második rezsicsökkentésről. Ennek mértéke ugyan a nyereségességet jelentősen befolyásolja, de a működés az első csökkentéssel még nem került az amortizációs szint alá: A novemberre tervezett második rezsicsökkentéssel azonban már a szint alá kerülhet, ami azt jelenti, hogy szükséges fejlesztések maradhatnak el.

Hirdetés