menza01A 2016-os költségvetésben az idei évhez hasonlóan egymilliárd forint áll majd az önkormányzatok rendelkezésére, hogy javíthassák a gyermekétkeztetés feltételeit. Idén a gyermekétkeztetést fejlesztő pályázaton a 953 jelentkezett település közül már 114 önkormányzat kapott támogatást meglévő konyha bővítésére, felújítására, illetve új konyha építésére.

Az idei költségvetés egymilliárd forintot különített el a gyermekétkeztetés fejlesztésére, ezt időközben a jelentős számú igényre való tekintettel megduplázott a kormány, így 2015-ben összesen kétmilliárd, jövőre pedig egymilliárd forintos fejlesztési támogatást nyújt a kormány az önkormányzatoknak. Emellett a gyermekétkeztetés támogatása az ideihez képest mintegy tízmilliárd forinttal, 71 milliárdra nő – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára, Berczik Ábel kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Idén a települések átlagosan 2 és 30 millió forint közötti támogatást kaptak, ami nagy segítséget jelentett számukra, az igényelt támogatási összeg 50 százalékáig konyhai eszközök beszerzésére is lehetett pályázni, ez kiemelkedő arány a hasonló pályázatokhoz képest – hangsúlyozta. Azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek az érintett konyhán óvodások étkeztetését is ellátják, továbbá a környezetvédelmi szempontok érvényesítését is vállalniuk kellett – például a sütőzsiradék külön gyűjtését. Előnyt jelentett, ha élelmiszerbiztonsági hatósági szakvélemény állt rendelkezésre, és ha a pályázó vállalta, hogy energetikai korszerűsítést is végrehajt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin szavai szerint a kormány intézkedéseinek következtében az utóbbi időben három és félszeresére, 92 ezerről csaknem 320 ezerre nőtt azoknak a bölcsődés és óvodás korú gyermekeknek a száma, akiknek napi három étkezését ingyen biztosítják. Emellett a jövő évtől az önkormányzatoknak az eddigi pályázati lehetőség helyett már kötelességük lesz minden iskolai szünetben is megoldani az érintett korosztály ingyenes étkezését, s ennek költségeit az állam állja.

Hirdetés