adatkA rendszerváltás fontos vívmánya volt az önkormányzati rendszer létrejötte és a központi kormányzattól való politikai függetlenségének deklarálása.

Ez a függetlenség azt is jelenti, hogy a települések részben önállóan határozhatják meg a feladataikat, illetve ennek ellátása érdekében önálló adóztatási joggal is rendelkeznek. Ilyen adóztatási lehetősége 2015-től az önkormányzatoknak a települési adó bevezethetősége, amellyel kapcsolatban a Kúria hozott rendkívül fontos, a külterületi termőföldek adóztathatóságára vonatkozó határozatot.

Az önkormányzatok adóztatási jogát az Alaptörvény (hasonlóan a korábbi Alkotmányhoz) deklarálja, amennyiben kimondja, hogy a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között h) dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről (Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pont).

A hivatkozott törvény a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban Helyi adó tv.), amely alapján az önkormányzatok építményadót, telekadót, magánszemélyek kommunális adóját, idegenforgalmi adót és iparűzési adót vezethetnek be. Ezt az adókört bővítette 2015-től a települési adó bevezetésének lehetősége. A néhány sorból álló rendelkezést beidézzük, hogy a későbbiek érthetőek legyenek:

A teljes cikk itt olvasható 

Hirdetés