kozmunkas0Télen átlagosan 190-210 ezren dolgozhatnak közfoglalkoztatottként, 20-30 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt – tudta meg lapunk. Már nemcsak téli idénymunkákat, de például idősgondozást, fóliasátrazást is végezhetnek a közmunkások. A korábbi évekkel ellentétben decemberben senkit nem iskoláznak be, csupán a jövő év első felében várható a képzések indulása, ám mindössze 30 ezer fő részvételével – írja a Magyar Nemzet.

Február végéig meghosszabbította a Belügyminisztérium az év során indított közfoglalkoztatási programok jelentős részét, így mintegy 200 ezer ember közfoglalkoztatása a leghidegebb napokra is biztosítva van – értesült a Magyar Nemzet. Épp télen a legfontosabb, hogy stabil jövedelemhez jussanak a rászorulók, hiszen a fűtési szezonban a rezsi jelentősen nő. Ahhoz azonban, hogy decemberben, januárban és februárban is hasonló létszámban foglalkoztathassák a munkanélkülieket, mint nyáron, általában komoly előzetes tervezés szükséges. Tavasztól őszig ugyanis számos idénymunka végezhető, a hideg évszakban azonban jóval kevesebb az ilyen lehetőség. A kormányzat az előző években téli képzéssel oldotta meg a problémát: azokat, akiknek nem jutott munka, ezekre a hónapokra beiskolázta.
Tavalyelőtt százezer, tavaly pedig harmincezer ember ült iskolapadba, ők a tanfolyamok idejére megkapták a teljes közfoglalkoztatotti bért. Idén azonban nem indul téli képzés. Ennek ellenére a BM szerint mintegy 50 ezer emberrel többnek jut majd munka, mint a korábbi években. A minisztérium leszögezte: 2015 novembere és 2016 januárja között 190-210 ezer fő közfoglalkoztatása biztosított, miközben tavaly mindössze 160 ezer embert foglalkoztattak.

Így tervezték

A szaktárca lapunk kérdésére közölte: az év során indított programok jelentős részét már eleve úgy tervezték, hogy csak 2016. február 29-ig fejeződjenek be, a többi programot pedig év közben hosszabbították meg a tél végéig. Utóbbiak finanszírozását az idei pénzügyi maradványok terhére biztosítja a kormányzat. Az országos közfoglalkoztatóknál dolgozó közmunkások – vagyis többek között a vízügyi igazgatóságoknál, az állami erdőgazdaságoknál, a rendészeti és katasztrófavédelmi szerveknél, a közútkezelőnél és a MÁV-nál dolgozók – a téli időszakban alapvetően karbantartási, állagmegóvási, tisztán tartási feladatokat látnak el. A járási programokban részt vevők a mezőgazdasági programokban dolgoznak, így például fóliasátrakban, üvegházakban növényt termesztenek, állatokat gondoznak, valamint az egyes településeken a helyi sajátosságokat kihasználva végeznek bizonyos munkákat. Van olyan járás, ahol a közfoglalkoztatottak egy része munkaruhát varr, máshol tésztát készítenek vagy dróthálót sodornak. A hosszabb időtartamú programok keretében dolgozó közmunkások pedig a téli időszakhoz kapcsolódó településüzemeltetési feladatokat látják el, így például tisztítják a járdákat, sózzák az utakat, karbantartják és üzemeltetik a kazánokat. A közfoglalkoztatottak részt vesznek majd a rászorulók szociális segítésében, ellátásában, illetve az idősgondozásban is aktív szerep jut nekik. Az országos közfoglalkoztatók közel 35 ezer főnek, a járási programokban részt vevő önkormányzatok december végéig 85, majd januártól 70 ezer embernek, míg a hosszabb időtartamú programokban részt vevők 80 ezer főnek biztosítanak munkát ebben az időszakban.

Nem indul el a képzési program

Mint arról lapunk egy hónappal ezelőtt elsőként beszámolt, a konzorciumi partnerek változása és a tervezési felhívás késedelmes megjelenése miatt idén már nem indul el az a képzési program, amelynek keretében 50 ezer, legfeljebb nyolc osztályt végzett közfoglalkoztatott ülhetett volna iskolapadba. Az európai uniós forrásból finanszírozott program indítását eredetileg őszre tervezte a kormányzat. Ez váltotta volna ki a korábbi években indult téli képzéseket is, így ebben az évben már senkit nem iskoláznak be.
A tervezett új indulási időponttal kapcsolatban a minisztérium lapunk kérdésére most azt válaszolta: a kormány – az Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése nevet viselő projektet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vezetésével, a Belügyminisztérium együttműködésével és a megyei kormányhivatalok bázisán keresztül kívánja megvalósítani. A kormányhivatalok segítségével felmérték a képzési igényeket, jelenleg folyamatban van az ajánlattételi eljárás előkészítése, melynek eredményeként kiválasztják a képzést végző intézményeket. A képzések indítását 2016 első negyedévének elején tervezik. A szaktárca leszögezte azt is, a korábbi 50 ezerrel szemben a jövő év első felében csupán 30 ezer ember beiskolázását tervezik, további 30 ezren a tervek szerint a második fél évben ülnek majd iskolapadba. A BM a képzésben részt vevők közfoglalkoztatási bérének kifizetéséhez szükséges forrásokat 2016. június 30-ig biztosította a kormányhivatalok részére. A programban egyébként 2018-ig összesen 85 ezer embert iskoláznak be, közülük legalább 80 ezer a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők közül kerül majd ki. A képzések elsődleges célja a felzárkóztatás, kompetenciafejlesztés, valamint részszakképesítések megszerzése lesz.

Tízszázalékos csökkenés

A Belügyminisztérium közölte a legfrissebb foglalkoztatási adatokat is: eszerint a közfoglalkoztatásban részt vevők átlagos száma szeptemberben 224 019 fő volt, ez közel 10 százalékos (24 600 fős) csökkenés augusztushoz képest, viszont 7,2 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában mért mutatókhoz viszonyítva. A szaktárca szerint a múlt hónaphoz képest történt csökkenés nagyobbrészt átmenetinek tekinthető, hiszen az érintett programokat azóta meghosszabbították, és további működtetésükhöz újabb forrást biztosítottak.
A jövő évi tervek kapcsán leszögezték: a 2016-os költségvetés 340 milliárd forintot különített el közfoglalkoztatásra, 70 milliárddal többet az idei keretnél. Az előzetes számítások alapján ez az összeg átlagosan 253 ezer ember közfoglalkoztatását teszi lehetővé, vagyis közel ötvenezerrel többen kapnak munkalehetőséget, mint idén.

Hirdetés