allasborze gyula16Békés megye 2018-ig 6 milliárd forint olyan uniós támogatásban részesül, amelyből mintegy hatezer ember munkaerőpiacra belépését lehet támogatni – hangzott el az Út a munkaerőpiacra programhoz kapcsolódó képzési- és állásbörze gyulai nyitó rendezvényén a múlt héten.

A programba összesen 5938 embert vonnak be, az idén rendelkezésre álló 1,7 milliárd forintból év végéig közel háromezer embert kívánnak elérni – mondta el a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője, Nagy Ágnes. A képzési támogatás révén 2500-an szerezhetnek versenyképes szakképesítést, idén ebből közel 1400-an kapnak lehetőséget arra, hogy főként valamilyen hiányszakmát sajátítsanak el. Lakatosból, hegesztőből, szerszámkészítőből, sőt pékből is hiány van Békésben.

A program kiemelten a pályakezdőket, a tartós munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságúakat, az 50 év felettieket, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszavezethetőket célozza. A munkakeresőknek a képzéseken túl húszféle támogatási lehetőséget kínálnak, egyebek mellett bérköltség-támogatást, lakhatási, vállalkozóvá válási támogatást, illetve utazási költségtérítést.

A Viharsarokban jelenleg egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség – hívta fel a figyelmet Gajda Róbert kormánymegbízott. Két-három éven belül azonban a helyzet javulhat, ugyanis ezer új munkahelyet terveznek létrehozni a megyében működő vállalkozások fejlesztéseik révén.

A képzési- és állásbörze a megyében összesen kilenc járásban zajlik le a következő hetekben. Az előzetes információk szerint várhatóan több mint háromszáz munkáltató ezernél több állást hirdet meg.

Békés megyében a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának adatai szerint idén júliusban 11 548 nyilvántartott álláskereső volt, ez a szám 2036-tal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Legnagyobb arányban általános iskolai (38,1 százalék) és szakmunkás (29,7 százalék) végzettséggel rendelkezők kerestek állást. Pályakezdőt 1526-ot regisztráltak. A KSH munkaerő-felmérése alapján 2016 első negyedévében Békés megyében 150,5 ezren tartoztak a gazdaságilag aktívak körébe. A foglalkoztatottak száma 1,8 százalékkal nőtt, a munkanélkülieké 33,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Hirdetés