valikCzomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz. A kabinet képviselője erről az M1 aktuális hírcsatornának nyilatkozva beszélt, hangsúlyozva, hogy ennek fordítottját a jogszabályok egyértelműen tiltják.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, közfoglalkoztatottat nem lehet olyan munkakörben foglalkoztatni, ahol közalkalmazottak vagy köz-, illetve kormánytisztviselők is dolgoznak. Czomba Sándor emellett megerősítette, hogy a gazdasági növekedés, a kereslet bővülése és az alacsony infláció teszi lehetővé a reálbérek közel 4 százalékos növekedését. A bérek alakulására szintén kedvezően hatott a munkahelyvédelmi akcióterv, az adó- és járulékrendszer átalakítása, valamint a sokféle foglalkoztatási támogatás - fűzte hozzá.

Az államtitkár külön kitért a versenyszektor kedvező helyzetére, ahol 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám, az itt mért reáljövedelmek pedig majd 5 százalékkal emelkedtek.

(MTI)

Hirdetés