Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. A közös rendezvénysorozat fővédnöke Halász János országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Önkormányzati események
Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vasárnap délelőttre összehívott rendkívüli közgyűlése, mivel a testület 47 tagja közül csupán 5-en jelentek meg, a határozatképességhez pedig 24 képviselő jelenlétére lett volna szükség.
Az idei európai mobilitási héten minden eddiginél több, kétszáztizennégy önkormányzat vett részt a közlekedési-környezetvédelmi szemléletformáló kampányban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.
Terézváros polgármesterét, Hassay Zsófiát választották a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége társelnökévé. Az új társelnök és Tarlós István főpolgármester, a BÖSZ elnöke hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a szervezet közgyűlésén egyhangúlag hozta meg a személyi döntést.
A növekvő igényekhez igazodva a kormány százmilliárd forintot különített el erre a fejlesztési időszakra a bölcsődék és óvodák kapacitásának bővítésére, új intézmények létesítésére, illetve a meglévők korszerűsítésére.
Az idősek világnapja alkalmából rendezett pénteki ünnepségen, a Pesti Vigadóban Idősbarát önkormányzat díjat adott át Balog Zoltán és Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára Belváros-Lipótváros, Ebes, Földeák, Mesztegnyő, Nyíregyháza és Szarvaskő önkormányzatának. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek (a 60 év felettiek) világnapjává.
A magyarországi települések több mint kétharmadának jövőjét érintő kérdéskörben rendezett szakmai konferenciát „A kétezer fő alatti települések jövője (?)” címmel a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a Hanns-Seidel Alapítvány együttműködésével az önkormányzatok napja alkalmából Gödöllőn.
Újabb, ezúttal egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szeptember 14-ére. Jelenleg 168 településnél biztos a sztrájk – mondta a Magyar Nemzet kérdésére a szakszervezet elnöke, Boros Péterné.
Keddi ülésén feloszlatta magát Érpatak képviselő-testülete, ezért időközi polgármester- és képviselő-választást kell tartani a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben - közölte a település Bökönnyel közös önkormányzati hivatalának jegyzője szerdán az MTI-vel.
Továbbra is fennáll a méltatlanság a tavasszal jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt gyömrői polgármesterrel, Gyenes Leventével szemben, így hiába mondott le korábban tisztéről, majd nyert ismét a vasárnapi időközi polgármester-választáson, tisztségét nem tarthatja meg – közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn.
Az Év Polgármestere-díjat idén Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere (Fidesz-KDNP) kapta meg. Az elismerést a városi polgármesterek randevúja elnevezésű, huszonkettedszer megrendezett eseményen adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.
Új rekordot dönt az európai mobilitási hét Magyarországon, a szeptember 16. és 22. közötti közlekedési-környezetvédelmi szemléletformáló kampányban részt vevő önkormányzatok száma idén először meghaladta a 200-at - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
A debreceni virágkarnevál az elmúlt fél évszázadban a város egyik kulturális védjegye lett – mondta Debrecen kulturális alpolgármestere, Komolay Szabolcs a karnevál programjait bemutató sajtótájékoztatón. A virágkocsikat idén is a közönség értékeli szavazataival.
Baja Város Díszpolgára címre terjeszti fel Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszót Fercsák Róbert polgármester és Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője – olvasható a város honlapján.
Negyedik alkalommal rendezte meg a Magyar-Francia Önkormányzati Találkozó című nemzetközi konferenciát a budapesti Francia Intézetben a Francia Nagykövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Magyar-Francia Kezdeményezések. Hazai és külföldi önkormányzati tisztségviselők, szakemberek és helyi partnereik, szakmai szervezetek képviselői tartottak előadásokat.
A magyar állam az elmúlt években igyekezett felerősíteni a nemzetiségek kulturális autonómiájának teljes körű megélését lehetővé tevő jogokat és támogatásokat - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a magyarországi szlovákok napján Mátraszentimrén.
Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál az évfordulót kilencnapos fiesztával ünnepli – közölték a szervezők a karnevál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a Nagyerdei Stadionban.
Másodfokon tíz hónap - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönre változtatta a Balogh József fülöpházi polgármesterre, volt fideszes országgyűlési képviselőre súlyos testi sértés miatt 420 ezer forintos pénzbüntetést kiszabó elsőfokú ítéletet kedden a Kecskeméti Törvényszék.