foldprogramMegkezdődött a következő üteme a tíz hektár alatti állami földek értékesítésének, ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni – közölte az Agrárminisztérium.

A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen. A kezdeményezés mintegy 7700 hektárt érint. A területek több mint fele a 2022. évi értékesítés során eddig nem került meghirdetésre, mindemellett azokra a földekre is lehet újra ajánlatot tenni, amelyek a korábbi ütemekben már meg lettek hirdetve, de még nem találtak gazdára.

Az eladásra bocsátott földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján érhetők el. A vételi ajánlatok az Elektronikus Pályázati Rendszer felületén a meghirdetéstől számított 30 napig tehetők meg, 2022. december 7. napjáig. A felület az NFK honlapjáról, valamint innen is közvetlenül elérhető. Ezekre a területekre bárki licitálhat, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Fontos, hogy egy hektár mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, egy és tíz hektár közötti területre, illetve tulajdoni hányadra kizárólag a földműves nyilvántartásban szereplő személyektől érkezhet érvényes vételi ajánlat. Az érdeklődők helyi tájékoztatása érdekében az értékesítésre váró területekkel érintett települések önkormányzatai honlapjukon is közzéteszik a megvásárolható földek adatait.

Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kínált birtokok az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, hiszen a jellemzően kis területű, magántulajdonú földek közé ékelődött ingatlanokat értékesíti az állam. Ezek a területek leginkább a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, illetve az osztatlan közös tulajdonú ingatlanhányadok esetén a tulajdonostársaknak kínál vételi lehetőséget.

A tárca közleményében kitértek arra is, amire a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború világított rá: hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően mindennap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

Hirdetés