A magyar és lengyel EU-s „jogállamisági vita" keretei között a helyi önkormányzatiság jellemzően kevesebb figyelmet kap, mint a demokratikus intézményrendszer más elemei, például az igazságszolgáltatás vagy a média. A Covid-19 válság viszont újfajta kihívások elé állította a helyi önkormányzatokat mind a válságkezelési feladatok, mind a gyorsan változó jogi, politikai és pénzügyi működési keretek tekintetében.
Kiemelt témák
Az állami erdőgazdaságok kiemelt figyelmet fordítanak az általuk kezelt erdőterületek hulladékmentes állapotban tartására, 2020-tól 2022 év végéig közel 20 tonnányi illegális szemétlerakatot szüntettek meg az erdőkben - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
Magyarország 2030-ra megtízszerezné akkumulátorgyártási kapacitását, a stratégia sokat vitatott eleme az elmúlt hetek közbeszédét tematizáló debreceni beruházás.
Erre egy tavaly elfogadott törvény ad lehetőséget, amely lényegében kibővítve nyitja újra a rendszerváltást követő kárpótlási folyamatot az egyházak számára.
Egyre nagyobb gondot okoz a települések vezetőinek, hogy közmunkásokat találjanak. Surdon például korábban 15 közmunkást is foglalkoztattak, idén azonban már csak egy ember jelentkezett munkára az önkormányzatnál. A Somogy vármegyei Alsóbogáton pedig már embert sem tudtak felvenni idén.
A szentendrei képviselő-testület ülésen a költségvetés tárgyalásakor az egyik képviselő saját számításai alapján mutatta be, hogyan csökkent le drasztikusan az elmúlt év során a központi költségvetésben az önkormányzatok kötelező feladataira adott támogatás aránya.
Másfélmillió eurós, azaz ötszázhatvannégymillió forintot érő támogatást nyert a Klímasemleges és intelligens városok küldetés elnevezésű pályázaton a főváros, a pénzből létrehozza a Budapesti Klímaügynökséget.
Elképesztő, mennyire fenntarthatatlanul élnek a budapestiek és a főváros agglomerációjában lakók – állapítja meg egy kutatás, amelynek legfőbb tanulsága, hogy a növekvő jólét nem enyhíti a környezetre nehezedő nyomást, ezért nagyobb környezeti hatékonyságra és új fogyasztási szokásokra van szükség.
Kedd éjféli határidővel kérhetik a változó helyett a rögzített villamosenergia-árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek.
Rengeteg terméket tudnak értékesíteni az önkormányzatok.
A szociális ellátásokra vonatkozó szabályozás tavalyi módosítása nyomán az önkormányzatoknak és segélyszervezeteknek érdemes megfontolniuk a szociális ellátásban is a készpénzkímélő megoldások – elsősorban az utalványok – használatát.
Friss információk szerint a kormány elvenné az önkormányzatoktól a közvilágítást is.
A Fővárosi Közgyűlés támogatta az előterjesztést, amely Budapest közigazgatási határain belül megtiltaná az akkumulátorgyár-építést – írja az Énbudapestem, Budapest Főváros Önkormányzatának hivatalos hírportálja.
A gázhoz hasonló rendszert vezetnek be az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek számára a villamos energia tekintetében.
Mankót nyújt a kormánynak a WWF ahhoz, hogyan járjon el az akkugyárak ügyében.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy az európai uniós helyreállítási alap hitelének egy jelentős részét az önkormányzati szektor számára adja át energiahatékonysági beruházásokra - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, a MÖSZ társelnöke szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
Országszerte ezekben a hetekben tárgyalják a legnagyobb hazai önkormányzatok az idei költségvetésüket, az eddigi számokból úgy tűnik, hogy a tavalyi riadalom már a múlté. Az energiaárak és a működési költségek megemelkedését sok helyen kompenzálhatja a soha nem látott iparűzésiadó-bevétel, beruházásokra viszont az idén kevesebbet fordíthatnak.
A területfejlesztési miniszter a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó gazdasági fórumán, a TOP 100 Zala vármegye gazdasága 2022 elnevezésű kiadvány bemutatóján arról beszélt, hogy Magyarország fejlettsége nem egységes, jelentős különbségek tapasztalhatók az egyes területek között.