foldiakandras01A SZEF elnöke reméli, a héten pótolni tudják a hiányzó aláírásokat, amelyek hiányára hivatkozva a másik fél kitért az érdemi válasz elől, s azután a Miniszterelnökség tárgyalni fog velük. A béremelésekből pedig nem fognak engedni.

Amint azt mi is megírtuk, az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság március 20-án beadvánnyal fordult a Miniszterelnökséghez tárgyalást kezdeményezve, amelyben öt sztrájkkövetelést fogalmaztak meg. Kollektív munkaügyi vitát kezdenének, a közalkalmazottak alsó fizetési fokozatainak emelését akarják, szeretnék elérni, hogy a pedagógusok illetményalapját a mindenkori minimálbérhez kössék, és a közszolgálati ágazatok korábbi ágazati pótlékait számítsák bele az illetménynövekedés vagy a bérpótlékok számítási alapjába.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, Földiák András (képünkön) elmondta az ATV Start műsorában, hogy a követeléseik három területre vonatkoznak, a közalkalmazottakra, ezen belül a pedagógusokra és a köztisztviselőkre. A helyettes államtitkártól most kaptak választ, melyben azt kéri a másik fél, hogy pótolják a köztisztviselők aláírásait, mivel a sztrájkkezdeményezéshez, egyeztetéshez egy 1994-ben született megállapodás szerint szükséges egy nyilatkozatot arról, hogy a sztrájkot kezdeményező szakszervezet rendelkezik a tisztviselők többségének felhatalmazásával.

A SZEF elnöke elmondta, reméli, hogy a héten pótolni tudják ezt, és akkor ismét beadják a levelüket. Úgy véli, a Miniszterelnökség fog velük tárgyalni. Megjegyezte, hogy a béremelésekből nem akarnak engedni, azt akarják, hogy a pedagógusoknál is a jelenlegi garantált bérminimum (195 ezer forint) legyen a számítási alapja a meglévő szorzóknak. Nagyon sok baj van a közszolgálatoknál is, folytatta, és nagyon nagy a munkaerőhiány. Ha elkezdődik egy érdemi tárgyalás arról, mit lehet tenni, hogy ne ürüljenek ki az intézmények, fennmaradjanak a szolgáltatások, mit lehet tenni a pótlékok béresítésével, akkor ők mindenben partnerek lesznek, jelentette ki. Ha esetleg kudarcba fulladnának a tárgyalások, akkor sztrájkba lépnek.

Időpontot Földiák nem tudott mondani, mert az függ attól, hogy lesz-e tárgyalás, ha lesz, meddig fog tartani. Ha nem jeleznek vissza időpontot, akkor bírósághoz fordulnak, újra beadják a követelésüket, és újra sztrájkolnak, de nem fognak engedni, hangsúlyozta Földiák András. Mint mondta, minden eddiginél nagyobb a sztrájkhajlandóság, és sok résztvevője lesz a munkabeszüntetésnek, a bölcsődéktől a könyvtárakon át az iskolákig és a tudományos intézményekig.

Forrás: szakszervezetek.hu

Hirdetés