kszsz logoA Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének közleménye.
A kormány 2018. október 29-én éjjel adta közre a központi közigazgatásban végrehajtandó létszámleépítésről szóló határozatát. A határozat címe „a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedések”. A határozat címe modernizációról, a valóságos tartalom pedig felmentésről, felmondásról és ezekkel kapcsolatos intézkedésekről szól.

Álláspontunk szerint a modernizációra valóban szükség lenne, ami feladatcsökkenést, egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést és jelentős hatáskör-decentralizálást jelentene – folytatódik a közlemény. – Ezeket követően lehetne a létszámcsökkentést végrehajtani a tíz éve befagyasztott közszolgálati bérek 50 %-os emelésével összekötve. A szakszerű létszámcsökkentés előfeltétele – a fentieken túlmenően – az, hogy az érintett dolgozókkal, szervezeti egységekkel elemezni kell a jelenlegi helyzetet és közösen megkeresni a korszerűsítés lehetséges módjait. Az érintett dolgozók nélkül meghozott döntések eleve halálra vannak ítélve! A szakszerű intézkedések objektív elemzéseken nyugszanak, a szubjektív elemek minimálisra szorítása mellett. A felmentésre kijelölt dolgozóval a kellő időben, megfelelő körülmények között, emberséges légkörben lefolytatott beszélgetés nem hagyható el.

A jogszerű létszámcsökkentés a közszolgálati tisztviselőknél azt jelenti, hogy a rájuk vonatkozó törvény szerint illetékes testületben, a KÉF-ben (Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum) érdemben, írásos előterjesztés alapján meg kell vitatni a tervezett intézkedést. A KÉF ülésén szóbeli tájékoztatás hangzott el a kormány részéről, a szakszervezetek által elmondott javaslatokból egyetlen egy sem került be a kormányhatározatba. A jogszerű végrehajtáshoz kellő időt kell biztosítania a döntéshozónak az érintettek számára. A törvény előírja a munkahelyi szintű egyeztetést is a helyi szakszervezettel. A kormányhatározat végrehajtásának határideje „legkésőbb október 31.” volt. A statáriális végrehajtásra kettő munkanap állt rendelkezésre a munkáltatóknak, ami nem felel meg a jogalkalmazás minimális követelményeinek. Figyelemmel kísérjük, hogy a munkáltatók megtették-e a kötelező bejelentést az illetékes hivatalnál a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatban.

A humánus létszámleépítés a kormány közvetlen munkatársainál, a kormánytisztviselőknél különös odafigyelést feltételez. A köz szolgáira – egy átlagos munkavállalóhoz képest – 18 többletkövetelmény vonatkozik, míg a javadalmazásuk alatta marad a versenyszféra dolgozóihoz képest. Az állami alkalmazás alacsonyabb életjövedelmet, de nagyobb biztonságot, kiszámíthatóságot garantál a benne dolgozók számára. Ebből a két körülményből az alacsonyabb bér messzemenően teljesült az elmúlt években, a több ezer fős létszámcsökkentés viszont megingatta az állami alkalmazásba vetett hitet. Ennek súlyos következményei lehetnek a következő években. Az esélyegyenlőségi törvényben meghatározott elvárások betartására az állami szférában kiemelt figyelmet kell fordítani.

Az elmúlt napokban meghozott kormányzati és munkáltatói intézkedések sok esetben nem feleltek meg a fent leírt minimális követelményeknek.

A következő hetekben alaposabb döntés-előkészítést tartunk szükségesnek a közigazgatás modernizálása érdekében:

  • a felmentett kormánytisztviselők számára a Karrier Híd Programban körülírt szolgáltatásokat maximális mértékben biztosítani kell, figyelembe véve az egyéni igényeket, körülményeket; senki ne legyen közülük munkanélküli; mindenki pozitívan élhesse meg az állami alkalmazás megszűnését
  • a minisztériumokban és a többi központi közigazgatási szervnél történjen meg az érdemi feladatátvilágítás, racionalizálás, bürokráciacsökkentés; a leépített álláshelyeken és az üres státuszokon lévő feladatokat arányosan kell szétosztani a megmaradt állomány között
  • a közszolgálati törvényben meghatározott érdekegyeztetési fórumok országos és munkahelyi szintű működtetésére fokozott figyelmet kell fordítani
  • a munkaadói szövetségek az elmúlt években gyakran követelték a közigazgatás létszámának csökkentését; a felmentett mintegy 3000 fő, jól képzett munkavállaló méltó munkához juttatásához most számítunk ezekre a szövetségekre!
  • a 2014-ben megkezdett közszolgálati életpálya kidolgozását fel kell gyorsítani, az 50%-os béremelésnek kiszámítható életpálya törvénnyel kell párosulnia.

Kiadó: Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (OS)

Hirdetés