temesvarEgy határozatban utasította el Újbuda Önkormányzata, hogy a Miniszterelnökség Rozsdaövezeti Bizottsága rozsdaövezetté nyilvánítsa a Temesvár utca 20. szám alatt található ingatlant.

Az önkormányzatnál úgy látják: az átsorolással lehetővé válna, hogy a területen újabb építkezés kezdődhessen, amelynek hatásait a környéken élők szenvednék el.

Az önkormányzat tavaly decemberben ugyan változtatási tilalmat rendelt el számos, nagy intenzitású beépítést lehetővé tévő ingatlanra, így az említett Temesvár utcaira is a visszafordíthatatlan változások megelőzése érdekében. A Miniszterelnökség Rozsdaövezeti Bizottságának elnöke azonban most levelében értesítette az önkormányzatot arról, hogy támogatta a jelzett ingatlan rozsdaövezeti akcióterületté történő nyilvánítást.

A nemzetgazdasági szempontból történő kijelölés azt is jelenti: lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzat döntéseit figyelmen kívül hagyva a helyi építési szabályzat által biztosított beépítési mértéket akár lényegesen meghaladó épület épülhessen kisebb zöldfelülettel, jelentősen nagyobb környezeti terheléssel.

Újbuda vezetése arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan beruházás esetén, ahol a kerület nem tud részt venni az előkészítési folyamatban, az ott lakók, dolgozók életminősége veszélybe kerülhet, hiszen a megnövekedett igények kielégítésére az önkormányzat önerőből nem tud finanszírozni olyan szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, mint például a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítése, egészségügyi alapellátás szélesebb körű biztosítása, kerékpárutak, játszóterek, értelmezhető nagyságú zöldfelületek kialakítása.

(Index.hu)

Hirdetés