kormanyablak01A kormány szervezetfejlesztéssel és az ügyfélszolgálati munka fejlesztésével is készül a kormányhivatalokban a járási rendszerre, ennek érdekében majd hárommilliárd forint uniós forrást használ fel a területi közigazgatás fejlesztésére az Új Széchenyi Tervben.

A kormányhivatalok szervezetfejlesztésére 2,1 milliárd forint, az ügyfélszolgálati munka fejlesztésére 500 millió forint, a járási hivatalok feladatellátásának támogatására pedig 300 millió forint értékű projekt megvalósítását koordinálják a Nemzeti Államigazgatási Központtal és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal. A fejlesztéseket uniós források teszik lehetővé - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Az átfogó közigazgatási reform egyik legjelentősebb területe a területi közigazgatás átszervezése, amelynek eddigi legjelentősebb állomása a megyei és fővárosi kormányhivatalok megalakulása és a kormányablakok megnyitása volt 2011 januárjában. Jelenleg országszerte összesen 29 helyen működik kormányablak, ahol eddig már közel félmillió ember ügyintézését segítették. A kormányablakok helyszíneinek száma a tervek szerint háromszázra bővül 2014-re, így az „egész országban közelebb kerül az ügyintézés az állampolgárokhoz”. A kormányablakoknál elintézhető ügyek száma is megsokszorozódik, több mint kétezer ügyet lehet majd intézni egy helyen a tervezett egyablakos ügyintézésnek köszönhetően.

A kormányhivatalok szervezetfejlesztése során átvilágítják, és fejlesztik a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezetét. Felmérik az ellátandó állami feladatokat, a szervezeti működést, a személyi állományt. A minisztérium arra számít, hogy ezzel növelni tudják az állampolgárok elégedettségét és a közigazgatás-hatékonyságát 2013 decemberére. Ezért külön figyelmet fordítanak az ügyfélszolgálati munkatársak kiválasztására és képzésére, továbbá hatékonyabb ügyfél-kiszolgálási rendszert alakítanak ki. Az önkormányzatoktól járási, illetve kerületi hivatalok veszik át az államigazgatási ügyeket, az állampolgárok ott intézhetik majd gyermekvédelmi, gyámügyi és egyes szociális ügyeiket, valamint oda tartoznak majd az okmányirodák, a munkaügyi és népegészségügyi kirendeltségek is.

Hirdetés