A közszolgálati dolgozók reálkeresetét a 2008. évit meghaladó szintre kell emelni, a bértáblákat pedig két fokozattal indokolt emelni a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége szerint. A közszolgálati tisztviselők kivéreztetése a gazdasági válság 2008-as kitörése óta folyamatosan tart - áll a szövetség közleményében.
A keresetet maghatározó illetményalap hatodik éve nem változik. Az infláció ez idő alatt több mint 25 százalékkal nőtt. Elvették a 13. havi bért, megszűnt a céljutalom, sokak cafeteria juttatása is jelentősen csökkent. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége szerint a reálkeresetek emelése mellett "megfelelő szintű, egységes" közszolgálati cafeteria bevezetése is szükséges.
A közszolgálati dolgozók jelentős részének ötödik éve folyamatosan csökken a reálkeresete – áll a közleményben. Különösen a középfokú kormánytisztviselők és köztisztviselők keresetének alakulása tragikus, sokak reálkeresete 25-40 százalékkal kevesebb a 2008-asnál.
A szövetség szerint két és fél év óta a közszolgálati tisztviselők életét a "bizalomvesztés és méltatlanság réme" keseríti meg. "Statáriális módon elveszíthetik munkahelyüket. A túlóráztatás sok helyen általánossá vált, lehetetlenül rövid határidők vannak, a soron kívüli ügyek nagy száma ellehetetleníti a szakszerű munkavégzést, gyakoriak az egymásnak ellentmondó vagy dilettáns vezetői utasítások. A munkahelyi stressz sok helyen elviselhetetlen szintet ér el" - írták. Az érdekképviselet álláspontja az, hogy a csaknem százezer tisztviselőtől az egyre növekvő szakmai és etikai elvárások teljesítése akkor várható el, ha az anyagi és erkölcsi megbecsülésük is lépést tart a követelményekkel.