bank10Hiába az ingyenes készpénzfelvétel, mégis valamennyibe csak kerül a számla – a kormány intézkedik arról, hogy a közszolgálati dolgozók ne járjanak túl rosszul és túl jól sem – írja a Népszabadság.

Az Országgyűlés még karácsony előtt elfogadhatja azt a törvénymódosítást, amely az állami foglalkoztatottakra azonos szabályokat tartalmaz e tekintetben. Minden évben a költségvetési törvényben mondják meg, mekkora kompenzáció jár. Értesülésünk szerint jövőre havi ezer forintot kaphat majd erre minden állami dolgozó.

Az eddigi szabályok szerint az állami szférában a foglalkoztatottaknak elméletben ki kellett fizetni azt az összeget, amennyibe az került, hogy a fizetésükhöz hozzájussanak. Ezt hol megtették az intézmények, hol nem – per is szólt arról, hogy a tranzakciós illeték növekedéséből adódó költség is jár.

A nyáron (már a tranzakciós illeték megemelése után) azonban kisebb botrány abból lett, hogy kiderült: a miniszterek is kapták a kompenzációt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és államtitkárai például a millió forintot közelítő havi juttatásuk mellé még tízezer forinthoz jutottak. Másutt viszont egyetlen fillért sem fizettek ki ezen a címen, még a legkisebb keresetű dolgozóknak sem. Úgy tudjuk, a kormányzati adatok szerint 2012-ben 80 ezren kaptak költségtérítést, átlagosan évi 16 ezer (vagyis több mint havi 1300) forintot.

A kormány a hírek hatására döntött, és Giró-Szász András szóvivő július végén bejelentette, hogy a minisztériumoknak tilos lesz ilyen kifizetéseket alkalmazniuk. Másnap az érintett szakszervezetek tiltakoztak, mondván: a kompenzáció igenis jár. A kabinet pedig visszavonulót fújt.

Információnk szerint ugyan elkészült egy olyan szabályozási javaslat, amely kategorikusan megtiltotta volna a kompenzációt, ezt azonban a kormány még a nyáron visszadobta.

Az a döntés született, hogy csak a miniszterek és a felső vezetők nem kaphatnak ilyen címen kereset kiegészítést, de valamilyen megoldás szükséges arra, hogy a többi munkavállalónak ne csökkenjen a jövedelme a tiltás miatt, és legyen egységes a rendszer.

Az új terv november végére született meg, a kormány ekkor tárgyalt is róla – elégedetten nyugtázva, hogy a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel miatt vélhetően kisebb összegű számlavezetési kompenzáció is elegendő lehet. Ezt követően az igazságügyi tárca be is nyújtotta az egyik, több törvényt módosító salátajogszabályban ezt a változtatást. Ebben minden állami jogviszonyt szabályozó törvénynél egyesével kimondják ugyanazt: a költségvetésben le fogják írni a kompenzáció mértékét.

A javaslat indoklása szerint „a közszféra béreinek átláthatósága érdekében” egységesítenek. A törvény arról nem szól, hogy a kompenzáció a minisztereknek és az államtitkároknak jár-e. A tervezetet az érintett ágazati szakszervezetekkel nem egyeztették, holott ez a kabinetnek ez esetben kötelezettsége lett volna.

Információnk szerint kormányzati körökben ezért felmerült az is, hogy a változtatást inkább egyéni képviselői indítványként nyújtják majd be, végül azonban nem ezt tették.

 

Hirdetés