A megújuló magyar közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé, és be akarja bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón a Millenáris Parkban.
Navracsics Tibor a rendezvény megnyitóján közölte, hogy idén is meghirdetik a Magyar közigazgatási ösztöndíjprogramot. Ennek részeként a fiatalok Európa 32 országában, illetve több mint 70 magyarországi intézményben próbálhatják ki tudásukat, szerezhetnek tapasztalatot, építhetnek személyes kapcsolatokat, hogy aztán a minisztériumokban, háttérszervezetekben helyezkedjenek el.
Jelezte, eddig már több mint félezren vettek részt a programban, és most százan csatlakozhatnak hozzájuk.
A ReGeneráció program eredményének mondta, hogy a magyar közigazgatás a foglalkoztatottak életkorát tekintve is megújul, és egyre többen beszélnek idegen nyelvet. Utóbbira utalva azt hangoztatta, hogy a magyar közigazgatás elszigetelten nem létezhet, hiszen európai uniós és a világgazdaságban részt vevő államként támogatnia kell az ország versenyképességét.
Arról is beszélt: folyamatosan figyelni kell más országok közigazgatási megoldásait; a sikeres példákat át kell venni, a kudarcos példákat pedig azért kell megismerni, hogy elkerülhetők legyenek.
A kormány a jövő közigazgatását nyitott kultúrájú, türelmes, a polgárok iránti tiszteletet tanúsító közigazgatásként képzeli el - emelte ki a miniszter.
Úgy fogalmazott, "a közigazgatásban nemcsak könyökvédős, szürke arcú, aktáktól poros emberek dolgoznak, hanem lehetőség van arra, hogy mindenki megmutassa személyiségének sokszínűségét, kamatoztassa tudását, kapcsolatrendszerét és építse nemcsak a saját, hanem az ország jövőjét".
A megnyitót követő pódiumbeszélgetésen a miniszter azt mondta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban dolgozó kormánytisztviselők kétharmada 35 évesnél fiatalabb, legalább egy nyugati nyelvet "munkaszinten" beszél, és nagyon sokan vannak, akik több idegen nyelven is beszélnek.
Ha jól működik a közigazgatás, az az ország versenyképességének egyik legfontosabb tényezője lehet, hiszen a befektetőknek, vállalkozóknak nem mindegy, milyen könnyen intézhetik el ügyeiket, milyen elbírálásban van részük vagy a jogszabályok mennyire áttekinthetők - mutatott rá a tárcavezető.
Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke azt mondta, már lehet jelentkezni az idei Magyar közigazgatási ösztöndíjprogramra.
A programot ismertetve arról beszélt, hogy az résztvevők nyolc hónapot egy magyar központi közigazgatási intézményben dolgoznak, majd két hónapot egy európai város hasonló intézményében tölthetnek, így például az ösztöndíjasok Londonba, Brüsszelbe, Madridba, Rómába, Berlinbe és Bécsbe juthatnak el tapasztalatszerzésre.
A hazatérőknek azután lehetőségük van arra, hogy a központi közigazgatás valamelyik intézményében kormánytisztviselőként helyezkedjenek el. Jelezte: a tavaly végzett száz ösztöndíjasból szinte mindenkinek sikerült elhelyezkednie vagy a magyar központi államigazgatási szerveknél, vagy külföldön.
Közölte, az ösztöndíjprogramra 30 évesnél fiatalabb, nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat várnak.
(MTI, kormany.hu)