gaz01Januárban a hazai földgázfogyasztás 4 százalékkal meghaladta a 2021 januárit, a hazai tárolók 22,73 terawattóra (TWh) készlettel zárták a hónapot: ez 34 százalékos töltöttségi szintet jelentett, megfelelt a 2019-es értéknek – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Januárban az Európába érkező vezetékes és cseppfolyósítottföldgáz-források (LNG) volumene 393 terawattóra (TWh) volt, az előző évit 38 TWh-val, az előző havit 23 TWh-val haladta meg. Januárban tavaly decemberhez képest radikálisan csökkent az orosz behozatal, mivel az orosz fél minimalizálta az európai irányú szállításait. Az Északi Áramlaton keresztül 6 százalékkal, a Jamal vezetéken 71 százalékkal, a Török Áramlaton 21 százalékkal, Ukrajnán keresztül pedig 54 százalékkal csökkent az átszállított mennyiség a MEKH közleménye szerint.

Kiemelték, hogy az orosz források csökkenését a megemelkedő LNG-szállítmányok teljes mértékben ellensúlyozták. Az elmúlt hónapokban fizetett magas felárak hatására januárban két és félszer annyi cseppfolyósított földgáz érkezett az európai piacokra, mint egy évvel korábban. Így a decemberi extrém kilengések után valamelyest normalizálódtak a gázárak az európai piacokon: a spot árak 74-99 euró/megawattóra (MWh) tartományban ingadoztak.

Az élesedő orosz-ukrán konfliktus érzékenyebbé tette a gázpiacot. A kereskedők már nem számítanak arra, hogy a következő télnek jobb ellátási helyzetben indulna neki Európa, mint az ideinek, így az év első hónapjában 10 euró/MWh-val, 54,5 euró/MWh-ig emelkedett a 2023-as gáztermék ára.

A jelentés szerint januárban az emelkedő régiós keresletre reagálva a magyar gázkivitel több mint háromszorosára nőtt decemberhez képest, az ország exportált Szerbia és Románia irányába. Emellett az ukrán export jelentős felfutását az is segítette, hogy a határponton elérhetővé váltak a nem megszakítható kapacitástermékek is. Az import is megemelkedett. Újra telítetté vált a HAG vezeték, és Szerbia irányából is több orosz forrás érkezett az országba, valamint Horvátország irányából LNG-források is érkeztek. A belföldi nettó földgáztermelés az előző hónaphoz képest 5,6 százalékkal nőtt, volumene 1,1 TWh-t tett ki.

A MEKH kiemelte, hogy Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.

Hirdetés