morajzA városokat irányító polgármesterek irányultsága szerint a pártok hajlamosak stabil bázisukként tekinteni a településeket, ez azonban, mint látható, nem nyilvánvaló adottság.

Az országos politikai színtéren az ellenzéki összefogás választási kudarcáért egyes pártok – a Jobbik és a Demokratikus Koalíció – elsősorban Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet tették felelőssé. Az elemzők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a hozzá köthető kommunikációs hibasorozat mellett mélyebb okai lehettek a vereségnek, ezt pedig elsősorban a vidéki körzetek elhanyagolt terepmunkájában és elégtelen üzeneteiben vélték megtalálni.Politikai közhelynek számít, hogy egy-egy város helyi társadalmának politikai irányultsága az ott élők által megválasztott városvezető, illetve városvezetés világszemléletéből, párthovatartozásából is kikövetkeztethető.

Ennek első számú példája Budapest, melyet helyesen vagy igazságtalanul, de évtizedek óta valamiféle baloldali, kozmopolita metropoliszként tartanak számon.

Ez a besorolás az április 3-ai választási eredményből is visszaköszön, igazolva azt a feltevést, hogy a főpolgármesternek és a többségében baloldali vezetésű kerületeknek kulturális, szociális és egyéb preferenciáik révén valójában milyen komoly ráhatásuk lehet a választói attitűd befolyásolására.

A cikk itt olvasható tovább

Hirdetés