valasztasAkár komoly visszaélések is történhetnek, ha nem változnak a kampányfinanszírozás szabályai a 2024-es önkormányzati választásig és a Márki-Zay Péter mozgalmához hasonló egyesületek – amelyek a 2019-es helyhatósági választásokon összesen nyolc megyei jogú városban támogattak polgármesterjelölteket – úgy fogadhatnának el külföldről érkező pénzeket, hogy közben jelölőszervezetként léphetnek fel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezen a ponton mindenképpen módosítaná a jelenleg érvényes szabályokat.

Elejét venné a kormány, hogy a 2024-es önkormányzati választáson is külföldről, guruló dollárok csorbítsák hazánk szuverenitását. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a Mediaworks kérdésére elmondta, hogy a következő helyhatósági választásokig egy ponton mindenképpen módosítani szükséges a kampányfinanszírozás jelenleg hatályos szabályait.

„Elengedhetetlenül fontos, hogy amennyiben a különböző egyesületek külföldről kapnak pénzt, akkor ne állíthassanak jelöltet, valamint ilyen forrásokat semmilyen körülmények között ne használhassanak fel az önkormányzati választás kampányában" – fogalmazott a fideszes politikus.

Az előző helyhatósági választáson különböző civil szervezetek és egyesületek összesen nyolc megyei jogú városban indítottak jelölteket. Egyebek mellett Botka László polgármestert az újrázásban támogató Összefogás Szegedért Egyesület, az Éljen Szombathely!, amely több párt mellett az MSZP-s Nemény András mögött állt jelölőszervezetként és ugyancsak hasonló szisztéma működött Hódmezővásárhelyen, ahol a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) is megtalálható volt a Márki-Zay Pétert jelölő szervezetek között.

A hódmezővásárhelyi polgármester által gründolt mozgalom jól példázza a Gulyás Gergely által említett visszaélés lehetőségét, hiszen éppen az MMM volt az, ahova a tavaly áprilisi országgyűlési választás előtt 1,8 milliárd forintnyi dollár folyt be Amerikából az Action for Democracy (AD) nevű NGO közvetítésével. Ez az összeg közel fele annak a nagyjából négymilliárd forintnak, amellyel az eddig ismert információk szerint összesen külföldről támogatták a baloldal kampányát. Bár az MMM nem párt, a mozgalom a szivárványkoalíció egészének a kampányát finanszírozta az említett pénzekből, amivel jogsértést követhettek el.

A Nemzetbiztonsági Bizottság titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el a Magyarország nemzeti szuverenitását sértő külföldi befolyásgyakorlás körülményeinek feltárására.

Az elkészült jelentés több részletét is nyilvánosságra hozták, ám a szolgálatok még jelenleg is folytatják a vizsgálódást.

Ha a globális progresszív hálózatok – amelyek a 2022-es választás előtt próbálkoztak először közvetlenül az ellenzéknek juttatott jelentős összegekkel beavatkozni a magyar belpolitikába – az önkormányzati választáson is ezt a stratégiát alkalmaznák, az MMM-hez hasonló szervezeteknek akár tucatjain keresztül próbálhatnák kijátszani hazánk szuverenitását. Amit a jelenlegi jogszabály alapján ráadásul legálisan tehetnének, hiszen az önkormányzati választás esetében az egyesületek akkor is felléphetnek jelölőszervezetként, ha külföldi donoroktól fogadnak el anyagi eszközöket.

(Magyar Nemzet)

Hirdetés