kormablakNyár közepén zárt be a budapesti Nyugati téren lévő kormányablak műszaki okok miatt, és ezek nem akarnak megoldódni, ugyanis még mindig zárva van, így az ügyfeleknek az Andrássy útra kell járniuk. „Tájékoztatjuk, hogy kormányablakunk műszaki okok miatt jelenleg nem fogad ügyfeleket" - olvasható nyár közepe óta a kihelyezett tábla.

Nem tudni, mi ez a műszaki ok, de többszöri ottjártunkkor sem volt nyoma mozgásnak, karbantartásnak, az ablakokat pedig gondosan besötétítették, így nem lehet belátni.

A Nyugati pályaudvar gyakorlatilag romokban hever, de a kormányablak számára kialakított épületrész amúgy teljesen új, hiszen tavaly adta át Kovács Zoltán államtitkár. Az épület 435 millió forint felhasználásával, uniós támogatásból újult meg, most elvileg garanciális javítások zajlanak pont akkor, amikor létszámhiány miatt heti hét órával rövidül az ügyfélfogadás a fővárosi kormányhivatalokban.

Az tény, hogy nagyjából 600-an távoztak a fővárosi kormányhivatalból, nagyjából ennyien hiányoznak. De ez csak egy átmeneti időszak - mondta a nyáron Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint átmeneti időszakról beszélhetünk csak, mert 700 ügycsoport el fog kerülni a kormányhivataloktól.

Hogy nem átmeneti problémáról van szó, azt jól mutatja, hogy az Index cikke szerint egyetlen ügyintéző maradt a pomázi okmányirodában, ezért be kellett zárni. A hírt az új pomázi polgármester, Leidinger István osztotta meg Facebookon.

A Szentendrei Járási Hivatal vezetője szerint kényszerhelyzet alakult mi, mivel a dolgozók vagy felmondtak, vagy nyugdíjba mentek, vagy elköltöztek, így mindösszesen egyetlen munkatárs maradt, a többieket pedig nem tudják pótolni, mert nem tudnak honnan embert hozni. Ezért technikai szünetet rendeltek el.

Az ATV összefoglalója szerint pedig van, ahol két és fél órát kell várni az ügyintézésre. A legtöbb negatívumot az érdi, a pomázi, és az V., VIII. és II. kerületi kormányablakokról lehet hallani.

Hirdetés