kormanyablak01Huszonhat új kormányablak nyílik a hétvégén, így összesen száz lesz az országban - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön. A közlemény szerint azt tervezik, hogy a kormányablakok száma az év végére eléri a kétszáznyolcvanat, így minden járási székhelyen lesz lehetőség az ügyintézésre.

A területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként Baján, Bátorterenyén, Bonyhádon, Budapesten, Csepregen, Devecserben, Gyálon, Gyöngyösön, Gyulán, Kaposváron, Kiskunhalason, Kisteleken, Kőszegen, Máriapócson, Mezőkövesden, Nyírbátorban, Orosházán, Oroszlányban, Sopronban, Szegeden, Szerencsen, Tamásiban, Tatabányán, Tiszafüreden, Sárváron és Szombathelyen nyílnak új kormányablakok. Mindez jelentősen javíthatja az állami ügyintézés minőségét, hiszen évente milliós nagyságrendű üggyel foglalkoznak a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok.

A kormány 2015-ben meg akarja változtatni "az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát is" – áll a közleményben. Így az állami szolgáltatásokat igénybe vevő emberek hivatalos ügyeiket egy helyen intézhetik majd. A fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi 265 helyett a közeljövőben több mint kétezer ügymenetet indíthatnak az ügyfelek.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint megnyílik, és bővül az elektronikus ügyintézés lehetősége, ezáltal otthonról is könnyebben lehet majd ügyeket intézni. A kistelepüléseken ügysegédi rendszerben személyesen is jelen lesz az állam képviselője, könnyítve ezzel az ügyintézést. Március elsejétől az állami segélyeket, a munkanélküliség, betegség esetén járó járulékokat, illetve a szülési támogatásokat az állam a járási hivatalokon keresztül biztosítja a lakosságnak. Kitér a közlemény arra is, hogy az állami rezsicsökkentés keretében 2016-ban jelentősen csökken az államnak fizetett illetékek, bírságok és járulékok száma és nagyságrendje.

Hirdetés