Az a cél, hogy elérhető legyen az állam mindenki számára, vagyis az ügyintézés ne legyen probléma az embereknek - mondta Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter az ország első okmányirodai feladatokat is ellátó kormányablakának átadásán Budapesten.
A miniszterelnök-helyettes szerint lennie kell minél több olyan ügyintézési helynek, azaz kormányablaknak, ahol találkoznak az emberek az állammal egyéb dolgaik intézése közepette is. Ennek fényében is örömének adott hangot, hogy a Hegyvidék Központban nyílt meg az első ilyen típusú kormányablak. Ez már azt az új külsőt, arculatot mutatja, amely minden kormányablakra jellemző lesz.
A nyitva tartás is a könnyebb elérést szolgálja, mert minden hétköznap 8 órától 20 óráig fogad majd ez a kormányablak a főváros XII. kerületében lévő Hegyvidék Központban. Ez "egy darabka a jövőből, amelyből reményeink szerint minél többet adunk majd át a következő időszakban" - fogalmazott Navracsics Tibor.
Amikor a közigazgatási reform keretében az ügyfélszolgálati terek átalakítását is elhatározták, az okmányirodai és a kormányablakrendszer összevonását és megújítását is célul tűzték ki, hogy az ügyintézési pontok közel legyenek az emberekhez és a hétköznapi életmódjukhoz - tette hozzá.
"Úton vagyunk afelé, hogy több mint kétezer ügyet el tudjunk intézni" a kormányablakokban - hívta fel a figyelmet Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője. Mint mondta, ebben a kormányablakban jelenleg is már csaknem százötven ügyet lehet intézni.
Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere elmondta, tavasszal megállapították, hogy a XII. kerületet is kiszolgáló okmányiroda és kormányhivatal a Széll Kálmán téren "túl jó helyen van", mert a környező települések lakosai is oda járnak ügyeket intézni. Ezért kerestek egy olyan helyet, ahol kifejezetten a XII. kerületi polgárokat szolgálják ki, így esett a választás a Hegyvidék Központra.
Noah Steinberg, a Hegyvidék Központot építő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy akik a bevásárlóközpontba betérnek, most már ügyeiket is tudják intézni a kormányablakban, ahol magyar embereknek, magyar körülmények között nyújtanak nemzetközi színvonalú szolgáltatásokat.