nebih logoA madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból, nagy lilikből Baranya megyében. Kereskedelmi korlátozást még nem kellett életbe léptetni.

A Nébih felhívta a baromfitartók figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek állataik megóvására, a baromfik vadmadarakkal való érintkezésének megakadályozására. A fertőzött vadmadarat egy halastó közelében találták Sumony településen.

A madárinfluenza szempontjából a nagyobb, összefüggő vizes területek különösen nagy kockázatot jelentenek, ugyanis a vadmadarak kedvelt pihenőhelyei. A kórokozó újbóli megjelenése hazánkban a hivatal szerint az őszi vadmadárvonulásokkal hozható összefüggésbe, hiszen a vonulási útvonalak átszelik az egész országot.

A Nébih aláhúzta: a madárinfluenza elleni védekezésben kiemelten fontos a baromfiállomány és a vadmadarak találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése. Elengedhetetlen a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Az esetet az EU-s és a harmadik országoknak is jelenteni kell, ugyanakkor kereskedelmi korlátozás vadmadárfertőzés esetén nem lép életbe – közölte a Nébih. A hivatal szerint a hazai előírások szigorítására egyelőre nem kell számítani, de a szakemberek a járványügyi helyzetet folyamatosan elemzik.

Hirdetés