Magyarországon is berobbant a negyedik hullám, a régió összes országa a legsúlyosabb kockázati kategóriába esik.inflacio

Már csak az Észak-Dunántúli régiót jelöli narancssárgával az Európai Betegség és Járványvédelmi Központ (ECDC) heti koronavírus jelentése. Nem csak Magyarország további megyéi, hanem a régió összes országa sötétvörösben úszik a jelentés szerint, vagyis magas kockázati tényezőt jelent.

vir2

A jelentés a következőképpen bontja színkódokra az országokat:

  • a vörös szín azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben minden nap legalább 75, ám 200-nál kevesebb új esetet észleltek, a tesztek pozitivitási aránya pedig meghaladja a 4 százalékot;
  • a sötétvörös szín pedig azt, hogy az elmúlt két hétben az adott régióban több mint 500 fertőzöttet jelentettek.

Az ECDC több térképet is kiadott, amiken az látszik, hogy Magyarországon viszonylag kevés tesztből is sok lesz pozitív, és egyre nő a százezer főre eső fertőzöttek száma is.

vir1


Hirdetés