Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt.


A BSZ társelnöke, Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere elmondta: hétfőn elküldték a levelüket Nagy István miniszternek a szervezet önkormányzatai és a tapolcai járás csatlakozott települései nevében.

Kifejtette: évtizedek óta komoly problémát okoz a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, ami a mezőgazdasági termelés átalakulásával párhuzamosan jelentkezett. A művelés alól kivett területeken ugyanis bokros-fás növénytársulások jelentek meg, sokszor a lakóövezetek közvetlen közelében, amelyek kiváló búvóhelyet nyújtanak a nagyvadállománynak.

A lakókörnyezetben élő nagyvadak helyben táplálkoznak, főként mezőgazdaság terményeket fogyasztanak. A gazdák, lakosok számára csak drága, stabil és magas kerítés jelent biztos védelmet ellenük.

Sokan ezért hagynak fel a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, ami tovább rontja a balatoni települések tájgazdálkodását, sokszínűségét – emelte ki Hebling Zsolt.

Mindemellett a túlszaporodott nagyvadak rengeteg kisebb-nagyobb közlekedési balesetet is okoznak. Elmondása szerint ráadásul a casco biztosítással nem rendelkező autósoknak arra sincs esélyük, hogy a biztosító megtérítse a kárukat, sőt a jogszabályi változások miatt az elhullott vad, illetve trófea értékének megtérítésére is kötelezhető a vétlen sofőr.

Hebling Zsolt elmondta, mivel a településvezetők kezében nincs semmilyen jogi eszköz a helyzet kezelésére, legtöbben a helyileg illetékes vadászatra jogosultakhoz fordulnak, akik azonban többnyire kapacitáshiányra hivatkozva nem lépnek. Nehezítik a helyzet megoldását a Balaton-parti területek adottságai, hiszen a nádasban megbújó nagyvadak levadászása komoly technikai és logisztikai kihívás – tette hozzá.

A varjak túlszaporodása is egyre több települést érint az üdülőövezetben: az énekesmadarak fészkeinek kifosztásával, a turistaútvonalak bepiszkításával, a szemét széthordásával, a kiskertek tönkretételével okoznak gondokat – mondta a BSZ társelnöke.

A balatoni önkormányzatok azt kérik az agrárminisztertől, hogy első lépésként induljon el a probléma felmérése, majd a megoldások kidolgozása, amiben partnerek lesznek – közölte Hebling Zsolt.

(Infostart.hu)

Hirdetés