kaposvarSzűrővizsgálat-sorozatot indított a kaposvári önkormányzat a lakosság egészségi állapotának javításáért a közelmúltban – mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen.

A vizsgálatok az Egészséges Kaposvár 2030 program keretében, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve folynak, azzal a céllal, hogy az évtized végére a kaposváriak legyenek a legegészségesebbek Magyarországon.

Szeretnénk, ha a kaposváriak rendszeresen részt vennének szűrővizsgálatokon, de az a tapasztalat, hogy az emberek nem szívesen mennek be a kórházba, ezért a vizsgálatokat visszük el hozzájuk – mondta Szita Károly.

Elsőként az általános és középiskolákat keresték fel, ahol 700 pedagógusnál végezték el a vérnyomás-, pulzus-, véroxigénszint-mérést, vércukor-, testtömeg- és testzsírszázalék-mérést, csontsűrűségmérést és egyebek mellett a vérszegénység-alapszűrést is magába foglaló vizsgálatsort.

Most már az óvodákban folynak a szűrések, a tervek szerint később a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának, majd a helyi nagyvállalatoknak a dolgozói kerülnek sorra – mondta Szita Károly –, az április közepén nyíló kaposvári Polgárok Házában pedig egészségpontot alakítanak ki, amelyet 20 millió forint értékben látnak el szűrővizsgálatokhoz szükséges eszközökkel, így a vizsgálatok ott is elérhetőek lesznek.

A polgármester a szűrések fontosságára utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy az idejében felismert betegségek sikeresen gyógyíthatók.

(Hiradó.hu)

Hirdetés