Nemeskisfaludon a vízelvezető árkok gondosan ki vannak tisztítva, a szemetet eltakarították a közterekről, a hét végén pedig falunapot tartottak. Figyelemre méltó mindez egy olyan településtől, amelynek lakossága elöregedett; ahol azért nincs munkanélküli, mert alig akad munkára fogható ember; s ahol a KSH tavalyi adatai szerint a legkevesebb adót fizették az országban. Molnár Zoltán polgármester azonban új közösséget épít a kis somogyi faluban. Sok idejük nem maradt, hogy valamit kitaláljanak. Nemeskisfalud a megmaradásért küzd, nem is esélytelenül – írja a Magyar Nemzet.
A középkor óta lakott település végóráit éli, lakossága elöregedett. Furcsamód nem azért nincs munkanélküli, mert tömegeknek kellene munkát adni; alig akad munkára fogható ember. A faluba októberben agilis polgármester érkezett, aki összefogásra sarkallta a helyieket. A falunappal (is) hírt akar adni magáról a település: a somogyi dombok ölelésében üres házak várják jóravaló, családos emberek vagy családra vágyók jelentkezését.
Rendbe kell tenni a falut!
Az autópályát és a turistáktól hemzsegő Balatont elhagyva kanyargós út indul Marcali felé. Az aszfalt egy darabig kitűnő minőségű, majd egyre rosszabbá válik, ahogy beljebb haladunk Somogyba. Nemeskisfaludra egy szűk bekötőút visz. Az alig több mint százlelkes falu pár utca csupán, központjában a nemrégen felújított református templom fehérlik. – Először is: rendbe kell tenni a falut! – adta ki a jelszót Molnár Zoltán polgármester, amikor tavaly októberben szembesült a kicsiny település gondjaival. Korábban jogsegélyszolgálatot ellátva vetődött erre a vidékre. Egyből beleszeretett a csöndes településbe, s arra gondolt, miért ne indulna a faluvezetői posztért. Ám a hivatal átvételekor tudta meg, hogy 2,5 milliós adósságot nyög a falu, amelynek számláján ma 19 ezer forint van. – Nem mondhattam, hogy akkor köszönöm, nekem ennyi volt, attól kezdve ez becsületbeli üggyé vált számomra – mondja Molnár Zoltán.
Szembetűnő, hogy a vízelvezető árkok gondosan ki vannak tisztítva. A szemetet eltakarították a közterekről, a település vezetője saját maga vett meg egy erdős területet a templom mellett, amit ugyancsak megtisztítottak a gaztól; mára ligetes közpark benyomását kelti.
Az utcákat járva feltűnik, hogy még romjaiban is milyen szép egyik-másik ház, akad, amin 1906-os építési dátum virít, ugyanakkor ablakait már alig látni a gyermekmagasságú gaztól, elburjánzott bokortól. (A falusiak ősei között ott találjuk Madarász József 1848-as szabadságharcost, aki még százévesen is tagja volt a parlamentnek 1915-ben.) Ma 116-an laknak itt, négyötödük 65 év feletti, sokan már a nyolcvanat is betöltötték. Ahogy az öregek elmennek, házaik megüresednek, nem marad, aki továbbvigye a falu életvonalát. A végső pusztulástól kell megmenteni a községet, döbbent rá az új polgármester.
Krumpli helyett fürj
Mivel a kormány az idén és jövőre még támogatja a közmunkát, nyilvánvalóvá vált: ennyi idejük maradt arra, hogy a pár közmunkás segítségével, a program keretében valamit kitaláljanak és talpra álljanak. A közétkeztetésbe nem burgonyát termelve akartak bekapcsolódni, mint a környező települések. Fürjeket vettek. Segyevy Ibolya tanár és művelődésszervező végzettségű kulturális közmunkástól megtudjuk: részben azért szerezték be a kis termetű szárnyasokat, hogy akik munkaképes korban vannak, újra megtanuljanak gazdálkodni. – A ma 80 éveseknek még természetes volt, hogy a földeken, a kertben dolgoztak, jószágot tartottak, de kimaradt egy generáció, amely a nagyvárosokban kereste a boldogulást, ezért most mindent szinte elölről kell kezdeni – magyarázza.
Érkezik Zsófia, az egyik közmunkás, aki először a betegeskedő madaraknak ad vizet. – A többi fürj wellnessen van – mutat az udvar közepén felállított ketrecekre, ahol az árnyékban szabadon kapirgál hatvan drapp tollú szárnyas. A többi közmunkást is bevonják a jószágok ellátásába. S hogy miért épp fürjek? – A tyúknak nagyobb hely kell - veti közbe Segyevy Ibolya. Ez az első lépés a biogazdálkodás felé. Egyébként munkahelyet jelenleg csak közmunka ad, illetve a falu széli idősek otthona, nem csoda, ha a KSH tavalyi adatai szerint Nemeskisfaludon fizették a legkevesebb adót az országban.
– 1990-től leszoktatták az embereket a mezőgazdasági munkáról, sokan eladták földjüket, és inkább elszegődtek benzinkutasnak. Meglepő, ha nehéz a fürjtartásra rászoktatni a maiakat? – teszi fel a költői kérdést a polgármester. Ugyanakkor e helyütt épp ez lehet a menekülés egyik kulcsa: az érintetlen, nem szennyezett földek ugyanis ideálisak a biogazdálkodásra. Az első kísérletet meg is tették, csicsókát vetettek egy kis darabon, a zártkertekbe pedig más haszonnövényeket ültettek.
Pótolni kell a munkaerőt
A probléma ezzel azonban még csak részben rendeződött, mert hiába termelnek néhányan bionövényt. S most nem is a Segyevy Ibolya által említett turizmusban rejlő lehetőségekre gondolunk, hanem a munkaerő pótlására. Molnár Zoltán pár családot már felkeresett, akadnak-e olyan nagycsaládosok, akiket érdekel a faluba költözés lehetősége. Ma még városlakónak lenni státusszimbólum, ecseteli a község első embere, miközben tőlünk nyugatabbra már régen a falu utolsó, erdőszéli háza a legértékesebb. Szerencsére ma már itthon is egyre többen vélekednek ugyanígy. A statisztikai hivatal adatai szerint ma 365 ezerrel kevesebben élnek vidéken, mint 1980-ban. A népesség növelésével Nemeskisfaludon el akarják kerülni, hogy sok más településhez hasonlóan kihaljon a falu. Ma azonban mindössze tíz 18 év alatt gyermek akad errefelé.
– Önmegvalósítás ez a projekt. Don Quijote-i harcot vívok, de talán van még esélye Nemeskisfaludnak. Amit az államigazgatásban tanultam, szeretném megvalósítani – mondja a zsákfalu polgármestere. A nemes feladathoz családi indíttatást is kapott, nagyapja író volt, és egyik könyve bevételét a szarvasi Trianon-emlékmű felállítására ajánlotta fel. – Példát kell mutatni – szögezi le Molnár Zoltán.
Példát mutatni
Ebben élen jár, az biztos: a falunap minden kiadását a polgármester adományából finanszírozták; még a környező falvakból, Véséről, Szenyérről is érkeznek, minden község bemutatkozik egy sátorban, és főz is valami finomságot kondérban. Segyevy Ibolya elmondja: a falunapon példát szeretnének mutatni a környék fiataljainak hagyományőrzésből. Van itt harangjáték, kórustalálkozó, festmény- és helytörténeti kiállítás, kosárfonás, míg Rostás Árpád vándorasztalos fafaragó-bemutatót tart a gyerekeknek.
A falunap arra jó, hogy megmutassák magukat, hogy kapcsolatot teremtsenek olyan emberekkel, akik látnak a településben fantáziát. Újra közösséget építenek; karácsonykor az idősek együtt táncoltak a településvezetővel. – Pici dolognak tűnik ez – mondja egyikük –, de hogy egy embernek ez mit jelent, az az illető lelkében dől el, azt csak ő tudja.
Még szól a muzsika, amikor magára hagyjuk a falut. Pár percet haladunk, a távolban feltűnik a Badacsony körvonala. Milyen közelinek tűnik, s mégis milyen távoli.
Hogy volt régen...?
