kozlonyA kormány idei közfoglalkoztatási céljai között az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak, különösen a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatásának segítése mellett többi között a természeti és épített környezet védelme, a vasúti pályahálózat, illetve az országos közúthálózat környezetének tisztántartása, a roma lakosság társadalmi integrációja, önfenntartó települések kialakítása és a vidék lakosságmegtartó képességének növelése szerepel – írja az inforadio.hu.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározat tizenöt pontban sorolja fel a kormány 2015-re szóló közfoglalkoztatási céljait.

Ezek között kiemelték az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak, különösen a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatását helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskereséssel összefüggésben egyéb ellátásra nem jogosult álláskeresők foglalkoztatásának növelését. Ugyancsak itt sorolták fel az alacsony iskolai végzettségűek, a tartósan munka nélkül lévők - köztük kiemelten a megváltozott munkaképességűek, a hajléktalanok, a menekültek és oltalmazott jogállásúak és a roma nemzetiségű álláskeresők - foglalkoztatásának és foglalkoztathatóságának növelését is. Ehhez kapcsolódóan célként szerepel az érintett célcsoportok munkaerőpiacra való visszailleszkedését segítő, személyre szabott munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz, képzésekhez való minél szélesebb körű hozzáférését.

A roma lakosság lakhatását, társadalmi integrációját külön pontban is kiemelték a közfoglalkoztatási célok között. A kormány célként határozta meg továbbá a területi és szezonális munkaerő-piaci különbségek kiegyenlítését, ezáltal a közfoglalkoztatásban részt vevők életminőségének javítását, valamint az arra alkalmas közfoglalkoztatási programokban szociális szövetkezetek alakításának segítését is.

A helyben megtermelt termények felhasználásával a közétkeztetés minőségének javítását, e tekintetben önellátó, önfenntartó települések kialakítását (ideértve a szociális földprogram megvalósítását), továbbá a vidék lakosságmegtartó képességének növelését is célként sorolja fel a kormányhatározat.

Ugyancsak a közfoglalkoztatási célok között szerepel a természeti és épített környezet védelme, a vasúti pályahálózat, illetve az országos közúthálózat környezetének tisztántartása, a kapcsolódó területek növényzetének rendben tartása, továbbá a kulturális örökség elemeinek megóvása, a Magyarország területén lévő, jelenleg gondozatlan, pusztulóban lévő sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójának segítése.

A kormányhatározat rögzíti: a kormány egyetért azzal, hogy a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési programok és munkaerő-piaci szolgáltatások részben európai uniós, részben központi költségvetési források terhére valósuljanak meg a területi felzárkózási koordinációs központi feladatok ellátására kijelölt állami szerv bevonásával.

A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeket a közfoglalkoztatás szempontjából kiemelt településeknek minősíti a kormány - olvasható a határozatban.

Hirdetés